Évközi 16. hét vasárnap

Évközi 16. hét vasárnap

Bármennyire is ízlésünk ellen való, Isten legnagyobb műveit emberekre bízza, méghozzá intézményesített formában. Mi hajlamosak vagyunk szembeállítani a szív spontán és eleven világát az intézmények élettelenségével és ridegségével, s erre meg is van az alapos okunk, hiszen napról napra tapasztaljuk a hivatalosság fojtogató légkörét, s elveszettnek érezzük magunkat a bürokrácia áttekinthetetlen útvesztőiben. És bizony, igen gyakran az Istentől rendelt, az ő szent Szívének gondolatából született intézményekben is ezt tapasztaljuk, mert éltető forrásuktól elszakítva, lélektelenül „üzemeltetik” őket. Valójában minden bűn alapja és lényege, hogy amit Isten egybekötött, örök rendeléssel egységbe foglalt, azt mi önkényesen és durván szétválasztjuk, szétromboljuk. (Nem véletlen, hogy a sátán neve görögül diabolosz, ami annyit tesz, mint ,széttörő,.)

Isten egyik legnagyobb műve az emberi élet. Ennek továbbadását és táplálását nem közvetlenül ő végzi, hanem intézményesítette a házasságban. A kísértés abban áll, hogy elválasszuk a szerelmet a házasságtól, az ölelést az életadástól, öncéllá téve azt, ami önmagában sehová sem vezet. Az isteni élet megőrzését, továbbadását és ápolását ugyancsak intézményesítette az Úristen, amikor Krisztus által létrehozta az Egyházat és benne a szentségeket. Ezek az intézmények nem életidegen keretek, tartalmatlan külsőségek, hanem az isteni élet hordozói és közvetítői az utolsó napig, hiszen beemeltettek abba az új és örök szövetségbe, amelyet szent testében és vérében kötött meg Jézus Krisztus az Atya és a megváltottak között. Bennük a Szentlélek van jelen, az életadó, elevenítő Lélek, aki szünet nélkül Isten szeretetének légkörét árasztja. A szentségek ereje és hatékonysága ezért nincs alárendelve kiszolgáltatóik személyes szentségének; a pap szolgálata által Isten maga működik, csak egyre nagyobb teret kell engedni neki életünkben.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy megesett rajtunk a szíved, amikor láttad, hogy mint a pásztor nélküli juhok, elhagyatottak és gyámoltalanok vagyunk. Köszönjük Neked a pásztorokat, akiket fölénk rendeltél, hogy általuk gondoskodj rólunk. Segíts bennünket kegyelmeddel, hogy ne zúgolódjunk pásztoraink ellen, hiszen közülünk választottad őket, hanem legyünk segítségükre, s tevékeny szeretetünkkel és imádságunkkal járuljunk hozzá, hogy a Szentlélek éltető ereje és üde frissessége mind jobban betölthesse az Egyház intézményeit.