Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. július 25., szerda

Hans Langendörfer SJ: Új utakat kell találnia az Egyháznak, hogy el tudja érni az embereket



Hans Langendörfer SJ: Új utakat kell találnia az Egyháznak, hogy el tudja érni az embereket


Az utóbbi egy évben jelentősen csökkent a keresztény felekezetek híveinek száma Németországban – derül ki a Németországi Protestáns Egyház (EKD) és a Római Katolikus Egyház német püspöki konferenciája által július 20-án közzétett egyházi statisztikából.


A legújabb németországi felmérések szerint az országban a protestáns hívek 21,5 millióan vannak – 390 ezerrel kevesebben, mint tavaly; a Római Katolikus Egyház tagjainak száma egy év alatt 270 ezerrel csökkent: 23,3 millióra. A Németországban élő 82,7 millió ember 57,6 százaléka tartozik valamelyik keresztény felekezethez.
A hívők számának csökkenése főként demográfiai okokra vezethető vissza: a protestáns egyház követői közül az utóbbi egy évben 350 ezer ember halt meg. Emellett a reformáció ötszázadik évfordulójának évében közel tízezerrel többen, csaknem kétszázezren döntöttek úgy, hogy elhagyják az egyházat.
A Római Katolikus Egyházból 168 ezren léptek ki – ám a csatlakozók száma magasabb volt az Egyházat elhagyókénál. A protestáns egyházhoz 205 ezren csatlakoztak tavaly; a Katolikus Egyház 170 ezer új tagot köszönthetett.
Hans Langendörfer SJ, a német püspöki konferencia titkára fájdalmasnak tartja, hogy ilyen sokan hagyták el az Egyházat. A legújabb egyházi statisztikai adatok közzététele kapcsán elmondta: Németországban több egyházmegyében is felméréseket végeztek, az Egyházban maradás, illetve az Egyház elhagyásának okait vizsgálva. „Szeretnénk megérteni, hogy miért nem találnak az emberek az Egyházban a hitüket és az életben való eligazodást érintő segítséget. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy milyen hiteles változtatásokat tudunk tenni. Új utakat kell találnunk, hogy elérjük az embereket, kísérni tudjuk őket, mellettük állhassunk. Mi, keresztények egy erős üzenet erős közössége vagyunk” – fogalmazott Hans Langendörfer.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése