Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. január 15., kedd

Évközi 1. hét kedd



Évközi 1. hét kedd


A Zsidókhoz írt levél szerzője határozottan állítja, hogy nem a jó vagy rossz angyalok uralma alá vetette Isten az eljövendő világot. Az Evangélium is arról tanúskodik, hogy a gonosz lelkeknek legfeljebb ideig-óráig van hatalmuk fölöttünk, Jézus Krisztust meglátva mindnyájan tudják, hogy ütött az órájuk. Szentek sorának példája mutatja a gonosz néha nyílt támadásait, máskor alattomos próbálkozásait az Istennek adott életű emberek testi-lelki gyötrésére, melynek vége mindig az, hogy Isten kegyelmével az ember diadalmaskodik, az ördög csúfos vereséget szenved, és megszégyenülve eltakarodik.

Az ember, aki Jézus Krisztusra bízza életét, minden látszat ellenére kikerül a démoni erők befolyása alól. Azon, amit önként Krisztus uralma alá vetettünk, nincs többé hatalma semmiféle ártó hatalomnak, hanem az üdvösség erőterébe kerül, vagyis örök jövője lesz. Feltehetjük magunknak a kérdést: Mai napunkból mi lehet az, ami megmarad az eljövendő világban? Mi az, ami átmenthető, örökkévalósításra érdemes? És melyik terület az az életünkben, ahol a legkevésbé érzékelhető Jézus Krisztus uralma? Ezt ajánljuk fel, szolgáltassuk ki egészen neki, hogy szentséges uralma alá véve megtisztítsa és megszentelje. Ő nem azt várja, hogy csupa szépet és tökéleteset adjunk neki, hanem úgy, ahogy van, vessünk alá mindent az ő uralmának.

Urunk Jézus, lépten-nyomon tapasztaljuk a gonoszság jelenlétét és befolyását a világban és önmagunkban. Látjuk, hogy legnemesebb tetteinkbe, szándékainkba, elhatározásainkba is belevegyül az önzés, a dicsőség keresése, a túlontúl emberi ambíció, s amit a Te dicsőségedre kezdtünk, az sokszor félresiklik, és a gonosz uralmát erősíti. Amit egyszer Rád bíztunk, de időközben visszavettünk és kiszolgáltattunk a gonosznak, a mai Szentleckéből és Evangéliumból biztatást nyerve most újból uralmad alá vetjük. Vedd hát, kérünk, örömünket és fájdalmunkat, terveinket és gondjainkat, cselekedeteinket és vágyainkat, családi, baráti, munkahelyi kapcsolatainkat, egészségünket és betegségünket, s ne hagyj minket démonjaink hatalmában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése