Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. március 22., péntek

A pápa a gyermekorvosokhoz: a küldetés váljon keresztény tanúságtétellé



A pápa a gyermekorvosokhoz: a küldetés váljon keresztény tanúságtétellé

Ferenc pápa csütörtökön fogadta az Olasz Gyermekorvosok Szövetségének 20 képviselőjét a szervezet alapításának 40. évfordulója alkalmából. Előre elkészített beszédét félretéve kötetlen szavakkal szólt a jelenlevőkhöz. Írott beszédét ismertetjük.

Egy olyan korban, amikor nem egyenlő módon fér hozzá mindenki a kezelésekhez, legyetek a szolidáris és befogadó egészségügy előmozdítói. A kis betegeknek feltétel nélküli odaadásra van szükségük, amelyet elkísér a mosoly, amely szükséges ahhoz, hogy bátorságot és bizalmat adjon nekik. Ezt az utat jelölte ki a pápa az Olasz Gyermekorvosok Szövetségének előre elkészített beszédében. Ez a szakszervezet támogatja és védi több mint 5500 olasz gyermekorvos munkáját negyvenéves tapasztalattal és 20 éve tudományos társaságként is működik, mert képzést és kutatást is végez. A pápa emlékeztetett, hogy munkájukat küldetésként megélve keresztény tanúságtételt valósítanak meg.

Szükség van komoly egészségre nevelő programokra

A szövetség hozzájárult, hogy létre jöjjön a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat és számtalan kezdeményezést valósított meg az állampolgároknak biztosított szolgáltatások javítása terén, semleges félként az érintett szereplők között. Korunkban, amikor a technológiai és a társadalmi fejlődés egyre erősebb hatást gyakorol a test természetes működésére, sürgetően szükség van komoly egészségre nevelő programokra és olyan életstílusokra, amelyek tiszteletben tartják a szervezetet annak érdekében, hogy a fejlődés ne legyen kárára a személynek – hangsúlyozta a pápa.

Az egészségügyi rendszer nyújtson ellátást és megelőzést mindenki számára emberi jogként

Felhívta a figyelmet, hogy manapság egyre gyakrabban a megelőzés és a kezelés azok számára elérhető, akik bizonyos életszínvonalon élnek, tehát megengedhetik maguknak. Ez az egyenlőtlenség ne csatlakozzon ahhoz a számos más problémához, amely a leggyengébbeket sújtja, hanem az egészségügyi rendszer nyújtson ellátást és megelőzést mindenki számára emberi jogként. A meghallgatási, a megértési képesség és a bizalomkeltés, vagyis a figyelem a személyre, illetve a tudományos felkészültség alapvető jellemzője a gyermekorvosnak – fogalmazott a pápa. A szülőknek, akik legdrágább kincsüket bízzák az orvosokra, emberi szempontból megnyugtatást kell adni. A gyermekekhez mosollyal kell fordulni, mert azonnal megérzik, hogy készségesen állunk-e rendelkezésre vagy valójában nem vagyunk jelen.

Jézus és a gyermekek

Jézus a példa, a közelség és a gyengédség forrása. A gyermek kezelésében tartsuk mindig szem előtt Jézus szavait, aki egy olyan korban, amikor nem sok figyelmet fordítottak a gyerekekre, őket jelölte meg példának arra, hogy kik alkotják részét Isten országának, mert értik annak titkait. Jézus kifejezetten vonzotta a gyermekeket: a személyéből fakadó erővel és nyugalommal hívta őket magához. Feltétel nélküli elkötelezettségre van szükség irántuk. Ferenc pápa utalt Franco Panizon orvosra, akire az olasz gyermekgyógyászat atyjaként tekintenek, amiért előmozdította a gyermekgyógyászatban az egynapos sebészeti ellátás (day hospital) megteremtését és megnyitotta a családoknak a gyermekgyógyászati osztályokat. Arra buzdította a gyermekorvosokat, hogy tegyenek meg mindent a gyermekekért.

A küldetés váljon tanúságtétellé

A gyermekgyógyászat igazi küldetés, amelyben szükség van az értelemre és a szívre, továbbá sok minden másra a ledolgozott órákon túl. Ezzel a stílussal élve munkájuk keresztény tanúságtétellé válik, mert igyekeznek gyakorolni az evangéliumi értékeket és az egyházhoz-tartozás érzését. Széleslátókörükkel, egy jövőbeli igazságosabb egészségügyi rendszer és társadalmi kontextus elképzelésével, a szolgálni akarással, az alázattal és a szakmai felkészültséggel szintén keresztény tanúságot tesznek – zárta beszédét Ferenc pápa az Olasz Gyermekorvosok Szövetségének képviselőihez.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése