Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. március 20., szerda

Nagyböjt 2. hét szerda



Nagyböjt 2. hét szerda


Jeremiás próféta és az Úr Jézus sorsa közti hasonlóság több, mint véletlen egybeesés, szép párhuzam: az összefüggés gyökere teológiai mélységekig hatol. Jézus maga említi előképként az Izrael által megölt prófétákat, és visszafelé az időben a sort a történelem első gyilkosságáig, Ábel véréig lehet folytatni. Minden ártatlan ember megölése Krisztus elleni merénylet, így akik Jeremiásra rontanak, Krisztusra emelnek kezet. Jeremiás prófétai működése által az Úr haragját akarta Izrael házáról elfordítani. Jézus viszont halálát is az Isten és ember közti kiengesztelődés szolgálatába állította. Önfelajánlása, megváltó áldozata által az ártatlanul kiontott vér többé nem bosszúért, hanem az Atya irgalmáért kiált.

Mennyire idegen ez bűnös emberi természetünktől, amely önmagától képtelen kiszakadni a bosszú ördögi köréből, és leginkább saját java foglalkoztatja! A Zebedeus-fiak és anyjuk kérése pontosan erről tanúskodik, a többiek méltatlankodása pedig elárulja, hogy ők is ugyanarra vágynak, csak nem merik kimondani. (Hasonlóan a tékozló fiú bátyjához, aki szintén gyáva volt ahhoz, hogy öccse példáját követve elhagyja az atyai házat, de titokban pontosan ugyanarra vágyott, mint az.) Jézus azonban nem adja fel. Előbbi mondanivalóját úgy fogalmazza újra, hogy közben válaszol a tanítványokban felötlő kérdésekre is. Anélkül, hogy megszégyenítené bármelyiküket, kezdi gyökeresen átrendezni értékvilágukat, beavatva őket saját megváltói lelkületébe, mely Isten országa kiváltságosainak lelkülete is.

Úr Jézus Krisztus, tudjuk, hogy akárcsak az apostoloknak, nekünk is még nagyon sokat kell fejlődnünk, hogy Tőled kapott új természetünk szerint élve készek legyünk inni abból a kehelyből, amelyből Neked innod kellett. Add, kérünk, hogy ne csak arra vágyakozzunk, hogy részesei lehessünk a Te dicsőségednek, hanem egyre inkább felismerjük az abban rejlő hasonlíthatatlan örömet, hogy Veled lehetünk a küzdelemben és a szenvedésben is. Segíts, hogy mind jobban áthassa életünket a kiengesztelődés művének munkálása, mely az igazi öröm és megdicsőülés kezdete itt a földön.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése