Nagyböjt 4. vasárnap
Izrael
csak a külső fogság gyalázatából szabadult meg, mi azonban Urunk, Jézus
Krisztus vére által a bűn gyalázatától. Megszabadulásunk állomásait a mai
Evangéliumban Üdvözítőnk ajkáról hallott példabeszéd tárja elénk. Ahhoz, hogy
Isten levegye rólunk a gyalázatot, mindenekelőtt az szükséges, hogy a
gyalázatot gyalázatnak tartsuk. Isten első, nélkülözhetetlen kegyelme, hogy
megengedi, hogy az atyai ház és a disznóól közötti különbség tudatosuljon
bennünk, és rádöbbenjünk, hogy a sertések eledelét is képesek vagyunk
megkívánni. Ha ezt a gyalázatot felismerjük, esélyünk van rá, hogy Isten
egyszer leveszi rólunk. Ezért oly fontos, hogy a Szent Negyvennap folyamán a
tékozló fiúval együtt magunkba szálljunk.
De
kevés meglátni gyalázatunkat, el is kell indulnunk az Atya háza felé, melynek
kapuja az Egyház és a templom kapuja, s csak az lépheti át, aki útközben
keserűen átérezte méltatlanságát. Majd pedig be kell vallanunk bűnünket,
gyalázatos hűtlenségünket, és el kell ismernünk, hogy méltatlanná váltunk az
Atya szeretetére. (Ezért elengedhetetlen, hogy a Szent Negyvennapban őszinte
szentgyónást végezzünk.)
Urunk, mi csak felismerhetjük, szégyellhetjük,
bevallhatjuk gyalázatunkat, de levetni magunkról nem tudjuk. Isten, a
végtelenül irgalmas, szeretetét ránk tékozló Atya azonban Általad váratlan
módon elénk sietett, nyakunkba borult és átölelt. Köszönjük azt a jólesően
megszégyenítő szeretetet, mellyel nem csupán levetted rólunk a gyalázatot,
hanem új, ünneplő ruhába öltöztettél bennünket. Megváltó halálod és
feltámadásod által nem csupán helyreállítod a korábbi rendet, nem restaurálod a
régi világot, hanem az új teremtés, új kiválasztás által egy magasabb
létformába emelsz fel mindnyájunkat, akik hiszünk Benned.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése