Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. augusztus 26., kedd

Beszélgessünk!



Beszélgessünk!

Általános meggyőződés a komolyan gondolkodó, értelmes magyarok között: súlyos erkölcsi válság teszi tönkre a mai magyar életet. Valamit kellene tenni ellene. De mit? Vissza kell térni Istenhez. Isten nélkül nincs erkölcs. Az erkölcs ugyanis nem más, mint alkalmazkodás Isten törvényeihez, amelyek örök és változtathatatlan igazságok. Ha más alapon fogalmazzuk meg az erkölcsöt, az tévútra visz. Unokahúgom főiskolai erkölcstan vizsgára készült. Rákérdeztem: a tankönyv szerint mi az erkölcs? Válasza ez volt: közmeggyőződés, amelyet jóváhagy a társadalom. Természetesen rákérdeztem: Ezek szerint erkölcsös volt a múlt században egyes népcsoportok üldözése? Ezt ugyanis közmeggyőződéssé nyilvánították, a társadalom nagy része elfogadta Keleten is, Nyugaton is.Ez a cselekedett erkölcstelen volt Keleten és Nyugaton egyaránt. Az a baj, mondhatják ellenvetésül: a modern embernek nem kell Isten, főként nem Jézus Krisztus és a kereszténység. Az Európai Unió teljes erővel tiltakozik az ellen, hogy Isten, Jézus és a kereszténység neve bekerüljön az alapokmányba. Az alapítók annak idején másként gondolkodtak. A megosztott, ellenséges Európa helyén akarták megvalósítani modern formában a keresztény középkori Európát. Annak idején útlevél és vízum nélkül végigutazhatta bárki a kontinens országait. Még személyigazolványt sem kért senki, hogy elhiggyék, én, én vagyok. Igaz, határok ma nincsenek, a testvéri összetartozás helyett mégis rideg gazdasági közösség vagyunk, ahol a pénz uralkodik. XII. Pius pápa (1939-1958) kijelentette: Európa missziós terület. Ma még inkább az. A közös istenhit, benne a kereszténység tudná rendezni a korszellemet: „Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8,16-17) Miért nem cselekszik így Európa egykor egységesen keresztény lakossága? Jézus a maga jó vetésében is eltűrte, hogy ellenséges ember konkolyt hintsen. Nem engedi kitépni: „Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba”. (Mt 13,30) Az aratás ritkán történik még a mezőgazdaságban is, hát a világtörténelemben! Voltak már rész-aratások, helyi ítéletek, és lesz majd általános ítélet és végítélet is. Isten végtelenül türelmes, de egyszer az igazságosságé lesz a szó. Beszél ezekről a Biblia?„ Így szól szívében az esztelen: Nincs Isten! Romlottak és utálatosak lettek törekvéseikben, nincs, aki jót cselekedne. Lenéz az Úr a mennyből az emberek fiaira, hogy lássa, van-e okos, aki Istennel gondol? Elfordultak mindannyian, megromlottak valamennyien, nincs, aki jót cselekedne, nincs egyetlen egy sem. Nemde mind értelmetlenek, akik gonoszat tesznek, s fölfalják népemet, mint egy falat kenyeret. Nem hívják segítségül az Urat, ott megremegnek a félelemtől, mert az Úr az igaz nemzedékkel van”. (Zsolt 14,1-5) Az Újszövetségben Jézus beszél arról, hogy Ő, az Úr, elmegy a mennybe. Vallási, gazdasági síkon szolgákra bízza a többi szolga vezetését, ellátását. Aztán az ítélet idején visszajön elszámoltatni mindenkit.Aki hűségesen, szeretettel viselte gondját a rábízottaknak, azt megjutalmazza, a hatalommal visszaélőt pedig elítéli: „Darabokra szabdalja őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!” (Mt 24,51)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése