Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. augusztus 21., csütörtök

Évközi 20 hét csütörtök



Évközi 20 hét csütörtök

Ez 36, 23-28; Mt 22, 1-14

„megtudják a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, mondja a Seregek Ura”
Isten célja mindig az emberiség üdve volt. Ábrahámot is azért emelte ki a bálványimádás sarából, hogy előbb ő és családja, majd a belőlük származott nép, és az egész világ visszataláljon hozzá. Ezért adja áldását és fejezi be ígéreteit: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12, 3) Isten a zsidó népet is ilyen vonzó központtá akarta tenni. Fel is csillant ez a szándéka a zsidók történelmében. Egyiptomi Józsefen keresztül mutatta meg az Úr Egyiptomnak, hogy a közelgő óriási áldás, majd a hasonlóan rettenetes csapás, a hét bő majd a hét szűk esztendő kivédhető, ha a küldöttére hallgatnak. Megmenekült a fáraó országa és megmentették a környező országok népeit is. Amikor Salamon király uralkodott, akkora híre volt a környező, sőt a távolabbi országokban is, hogy Sába királynője a föld határáról is eljött meggyőződni a hírek valódiságáról. (2Krón 9) De a zsidók hűtlensége elnyerte méltó büntetését. Bálványozásuk miatt az Úr pogány bálványozók közé juttatta népét. Dániel és társai révén a nagy Nabukodonozor király megismerte az igaz Istent, elrendelte tiszteletét egész birodalmában.(Dán 3, 91-97) a hetven éves fogság vége felé készült már a zsidók számára az engedély, hogy hazamehetnek, újjá építhetik fővárosukat. A pogány perzsa népért felelős őrangyal hadakozott ez ellen, mert amíg a zsidók a rábízott pogányok között éltek, volt reménye a védőangyalnak, hogy védencei megismerik az igaz Istent, elindulhatnak az üdvösség útján.(Dán 10, 12-13) a zsidók bálványimádásuk miatt lettek fogoly néppé. Ez a megaláztatás, elvetett sorsuk Istenükre is árnyat vetett, mert az akkori népek a maguk istenének győzelmeként érzékelték a zsidók vereségét, Istenüket látták gyengének igazán. Isten ebben az ezekieli részletben erre céloz: Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a nemzetek között, amelyet meggyaláztak közöttük, hogy megtudják a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, mondja a Seregek Ura, amikor megmutatom szentségemet köztetek az ő szemük láttára” (Ez 36, 23) Az első jel a zsidók megmenekülése a fogságból (24) Isten ezt követően felsorolja azokat az újszövetségi adományait, amelyet Jézusban adott később: „Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket” (25) Íme, a keresztség szentsége, amely Biztos Kegyelmet ad a jelölt módon. „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek”. Íme, Jézus Szentséges Szíve, aki a szentáldozásban hozza istenségét, és emberségén keresztül adja kegyelmeit. „Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok és megcselekedjétek”(27)a bérmálás szentségében kiárad az egész földre a Szentlélek, és átalakít mindent. Mai állapotainkban köszönjük Isten vigaszát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése