Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. augusztus 22., péntek

Évközi 20 hét péntek



Évközi 20 hét péntek

Mt 22, 34-40

„Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?”

Sokszor hallottam és olvastam ezt a kérdést a Szentírással kapcsolatosan. Eltöprengtem rajta, hogy az ószövetségi szentírástudósnak miért volt ez probléma. Mi már gyermekkorunktól kezdve tanultuk a hittant, a két szövetség még nem okozott nehézséget. Elég korán megtanultam, hogy a legfontosabb parancs a szeretet. Azon csodálkoztam egy kicsit, hogy az a régi tudós ezt miért nem tudta, amikor én és hasonló kis társaim tudjuk. Azóta rengeteget tanultam a Biblia világáról, olvastam és magyaráztam tanítását szószéken és iskolai katedrán. Találkoztam az életben komoly problémákkal, amelyeket az emberek szívesen magyaráztak a maguk igaza szerint, és –sajnos- nem mindig jutottak el odáig, hogy a Szentírást nekünk íratta Isten, de nem azért, hogy legyen mit csűrni-csavarni, önmagunkat igazolni, hanem azért, hogy megtanuljuk Isten ránk vonatkozó akaratát, azt teljesítsük, és akkor az életünk okos és boldog lesz. Az ószövetségi írástudó könnyen elveszett a betűk és tanítói vélemények tengerében. E mellett férfi volt, aki a férfiak elkényeztetett helyzetét önfeledten tudomásul vette, boldogan élvezte önmaga és a férfitársadalom javára. Olvasta a törvény egy-egy sorát úgyis, hogy azt valaki, egy régebbi rabbi, leírta egy papírlap közepére. Majd e szentírási sorral kapcsolatos gondolatait az Írás szövege köré írta. Ez a vélemény tanítványainak vagy más rabbiknak kezébe jutva, felkeltette érdeklődésüket, és a magyarázat köré odaírták a maguk véleményét. Jöttek még újabbak, volt miről elmélkedni, mit szaporítani és ott élt a lelkükben az említett férfi-öntudat. Már a mászni tanuló kisfiú is észrevette azt, hogy a nem-kisfiú csecsemőt kevésbé értékelik a felnőttek, mint a fiúkat. Megtanulták, hogy nekik nagyobb jogaik vannak. Ők fogják örökölni apjuk vagyonát: az elsőszülött a vagyon felét, a többi testvér, pedig osztozott a maradékon. A lányok nem örököltek, csak hozományt kaptak, ha vőlegény jött érte. Az édesanyák nem csodálkozhattak azon, hogy tizenkét éves fia az utcán, téren ünnepélyesen nem köszöntheti őt. Ha férjhez ment a lány, majd később a férje megunta, kapott egy-két soros írást, elbocsátó levelet, és mehetett, ahová akart. Ha házasságtörésen kapták, két tanú szavára azonnal agyondobálták kövekkel. A férfi ezt büntetlenül túlélte. Ezek után talán már nem csoda, hogy az írástudó magától nem jött rá, hogy melyik a legfőbb törvény. A szeretet ugyanis azt jelenti, hogy mindenki arra van teremtve, hogy a melléje rendeltek boldogságát szolgálja teljesen önzetlenül. A férj tegye boldoggá feleségét, a feleség a férjét. A házaspárok szerelme nem öncél. Egymás boldogításával együtt jár az is, hogy gyermekeknek adjanak életet. Az idős emberek jogait nem csorbította az életkoruk. A ház ura maradt az édesapa öregen és betegen is. Jézus helyreállítani jött az elrontott emberéletet. Elsősorban az Isten országát, jelentő igazságot és szeretetet kellett jogaiba visszahelyezni, mert ezeken áll a közösség és az egyén földi és örök boldogsága. Ezektől függ, hogy az életet irányító többi parancs ér-e valamit. Ma különösen el kell töprengeni a jézusi tanításon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése