Advent 1. hetének péntekje
„Legyen nektek hitetek szerint"
Jézus sajnálta azokat az embereket, akik vakon jártak -keltek, akik csak tapogatva ismerkedhettek a világ dolgaival, akik nem látták a hajnal hasadását, sem a déli nap verőfényét. Sajnálta őket, hogy nem figyelhették meg az emberek arcát, a lélek tükrét, nem élvezhették a beszélgető társuk szeme ragyogását, amely néha többet árul el az illető lelki világából, mint a szó. Mielőtt a vakok csatlakoztak hozzá, Jézus egy édesapa kérésére annak a beteg lányához indult, hogy megmentse a haláltól. De mégsem tudott igazán elindulni a városka központi teréről, mert egy tizenkét éve vérfolyással kínlódó asszony hatalmas hittel melléje furakodott, s bár hangosan szólni nem mert, de szívében azt gondolta: Ez a Jézus olyan hatalommal rendelkezik, hogy ha a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok. így is történt. Jézus pedig nem indult el onnan, amíg az asszony nyíltan el nem monda gyógyulásának történetét. Erre nem Jézusnak volt szüksége, ő nem sütkérezett a csodálkozok bámulatában, hanem akkor ért oda egy hírhozó a beteg lány halálhírével: ne fáraszd a Mestert, a lányod halott. Elkésett a segítség! A lélekben összeroppant apának kellett hallania, hogy Jézusnak minden lehetséges, ne veszítse el a hitét és reményét. Aztán a fizetett halott-jajgatók tömegén áttörve egy érintéssel és két szóval visszaparancsolta a túlvilágról a tizenkét éves kislány lelkét. Majd emberi figyelmességből is fényes bizonyságot téve figyelmeztette a lassan ocsúdó szülőket, hogy adjanak enni éhes kislányuknak, (Mt 9,18-26) Ezután indult új utakra, újabb szenvedők életének gyökeres fordulatot adni. A tömegből kivált két vak ember. Ok nem látták Jézust, nem érinthették meg ruhája szegélyét, de a nyelvükkel jelezhették hő óhajukat: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!" (Mt 9,27) Ezt úgy kiáltozták, tehát hangosan ismételték egész úton. „Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Azok ezt válaszolták neki: Igen, Uram! Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: Legyen nektek hitetek szerint. Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: Vigyázzatok, senki meg ne tudja!" (28-30)Most, úgy érzem, Jézus itthon van, és mi érkeztünk hozzá haza. Lehet, hogy már a buszon vagy a metrón elkezdtek egyesek lelkükben hozzá kiáltozni egyéni és családi problémáiknak megoldásáért, vagy az egyre jobban lerobbanó járműveink miatt. Szegényeket is láttok bőven. Mi betegek is láthatók vagyunk. Az újságos bódék szalagcímeiről ordítanak a nyomor hírei, a gyilkosságok, földrengések, háborúk pusztítása ront ránk. Amint pedig beérünk Jézus házába, kiszakad belőlünk sok, jaj, szavunk: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! Hazánkon is, minden nyomorúságon! Jézus válaszul nagyon halkan, csak a szívetekben hallhatóan csupán ennyit kérdez: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?" Válaszoljuk neki szívből, bátran: „Igen, Uram!" Hadd feleljen nekünk is, mint a vakoknak: „Legyen nektek hitetek szerint!"
Jézus sajnálta azokat az embereket, akik vakon jártak -keltek, akik csak tapogatva ismerkedhettek a világ dolgaival, akik nem látták a hajnal hasadását, sem a déli nap verőfényét. Sajnálta őket, hogy nem figyelhették meg az emberek arcát, a lélek tükrét, nem élvezhették a beszélgető társuk szeme ragyogását, amely néha többet árul el az illető lelki világából, mint a szó. Mielőtt a vakok csatlakoztak hozzá, Jézus egy édesapa kérésére annak a beteg lányához indult, hogy megmentse a haláltól. De mégsem tudott igazán elindulni a városka központi teréről, mert egy tizenkét éve vérfolyással kínlódó asszony hatalmas hittel melléje furakodott, s bár hangosan szólni nem mert, de szívében azt gondolta: Ez a Jézus olyan hatalommal rendelkezik, hogy ha a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok. így is történt. Jézus pedig nem indult el onnan, amíg az asszony nyíltan el nem monda gyógyulásának történetét. Erre nem Jézusnak volt szüksége, ő nem sütkérezett a csodálkozok bámulatában, hanem akkor ért oda egy hírhozó a beteg lány halálhírével: ne fáraszd a Mestert, a lányod halott. Elkésett a segítség! A lélekben összeroppant apának kellett hallania, hogy Jézusnak minden lehetséges, ne veszítse el a hitét és reményét. Aztán a fizetett halott-jajgatók tömegén áttörve egy érintéssel és két szóval visszaparancsolta a túlvilágról a tizenkét éves kislány lelkét. Majd emberi figyelmességből is fényes bizonyságot téve figyelmeztette a lassan ocsúdó szülőket, hogy adjanak enni éhes kislányuknak, (Mt 9,18-26) Ezután indult új utakra, újabb szenvedők életének gyökeres fordulatot adni. A tömegből kivált két vak ember. Ok nem látták Jézust, nem érinthették meg ruhája szegélyét, de a nyelvükkel jelezhették hő óhajukat: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!" (Mt 9,27) Ezt úgy kiáltozták, tehát hangosan ismételték egész úton. „Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Azok ezt válaszolták neki: Igen, Uram! Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: Legyen nektek hitetek szerint. Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: Vigyázzatok, senki meg ne tudja!" (28-30)Most, úgy érzem, Jézus itthon van, és mi érkeztünk hozzá haza. Lehet, hogy már a buszon vagy a metrón elkezdtek egyesek lelkükben hozzá kiáltozni egyéni és családi problémáiknak megoldásáért, vagy az egyre jobban lerobbanó járműveink miatt. Szegényeket is láttok bőven. Mi betegek is láthatók vagyunk. Az újságos bódék szalagcímeiről ordítanak a nyomor hírei, a gyilkosságok, földrengések, háborúk pusztítása ront ránk. Amint pedig beérünk Jézus házába, kiszakad belőlünk sok, jaj, szavunk: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! Hazánkon is, minden nyomorúságon! Jézus válaszul nagyon halkan, csak a szívetekben hallhatóan csupán ennyit kérdez: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?" Válaszoljuk neki szívből, bátran: „Igen, Uram!" Hadd feleljen nekünk is, mint a vakoknak: „Legyen nektek hitetek szerint!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése