Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. december 1., hétfő

Advent első hetének hétfője




Advent első hetének hétfője



A végső napok látomásában összefonódnak Isten nagy tettei: az ítélet és az összegyűjtés. Izajástól Keresztelő Jánosig minden próféta egyben látja a pogány népek megtérését és Jeruzsálembe özönlését, valamint a messiási korszak kezdetét és a végső ítéletet. Az Úr Jézus viszont két korszakot különböztet meg: előbb Isten kegyelmének esztendejét hirdeti meg – ez az Egyház ideje –, melyet majd követ a végső ítélet, amikor tűzben, vagyis a Szentlélek erejében újjáalakítja a mindenséget.

Most tehát a kegyelem idejét éljük, s ha őszintén magunkba tekintünk, el kell ismernünk, hogy még nem állunk készen, hogy az ítélet napja ránk köszöntsön. Másokat talán szívesen az Úr ítélőszéke elé citálnánk, készségesen alávetnénk a tűzpróbának, hogy kiégjen belőlük mindaz, amit nehéz bennük elviselnünk – magunkat viszont valahogy mindig az Úr jobbja felől képzeljük el, számítva Isten hosszantűrésére és irgalmára. Holott a kegyelem idejét éppen fordítva kellene felhasználnunk: másokkal szemben kellene türelmet tanúsítanunk, és magunkat helyezni nap mint nap Isten Szentlelkének ítélete alá. Urunk Jézus szava, melyet a százados hite láttán mond, el kell hogy gondolkodtasson: nem gondoltuk-e helyünket bebiztosítva a mennyországban, miközben a környezetünkben élő pogányok hite talán sokkal élőbb, mint a miénk?

Urunk, őszintén megvalljuk, hogy jobban esnék, ha Szentlelked inkább ajándékaival, az isteni jelenlét édességével árasztana el ahelyett, hogy égő fájdalmat okozva rátapint lelkünk betegségére. Mégis hálát adunk ezért a fájdalmas érintésért, mely egyben a biztos gyógyulás jele bennünk, hiszen a sebet, melyet üt, hasonlíthatatlan gyöngédséggel be is kötözi. Hálát adunk, hogy kényeztetés helyett komolyan vesz bennünket, és feltárja előttünk az igazságot, hogy ezáltal megszabadítson a bűn szolgaságából. Hálát adunk szelíd tisztítótüzéért, mert tudjuk, hogy az lesz oltalmunk a bűn csábításával, minden ártó hatalommal és a kárhozat lángjaival szemben.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése