Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. április 13., hétfő

GAICHEI BOLDOG LIPÓT



GAICHEI BOLDOG LIPÓT 
(1732-1815)

Perugia* közelében, Gaiche nevű helységben született. Egy ideig pásztorkodott, majd 18 éves korában beöltözött ferencesnek éppen abban az évben, amikor Szent Lénárd, a nagynevű népmiszszionárius ferences meghalt. Lánárd „orá hagyta műve folytatását” - mondják egyesek. Lipót valóban Szent Lénárdot példaképéül választotta és követte hivatásában. Lánárd 44, o 45 évig volt népmisszionárius - valamivel szűkebb körben, Umbria és Lazio* területén. Pappá szentelése után egy ideig filozófiára és teológiára tanította rendtársait, törekedve arra, hogy a tudomány mellett a jámborságban is előre haladjanak. A szerzetesi fegyelem hűséges megtartója és szorgalmazója volt. Hamarosan megkezdte népmisszionárius tevékenységét. Nemcsak mint kiváló igehirdető, hanem mint szentéletű szerzetes nagy hatással működött. A barokk kor jellemzője volt a törekvés a drámai hatásra a szentbeszédekben: kereszttel a vállán, töviskoronával a fején, máskor önostorozás kíséretében tartotta missziós beszédeit - ugyanezt megtette Lénárd is. Közben 1768-ban kinevezték az Egyházi Állam apostoli misszionáriusává, majd egy ideig tartományfőnök volt Umbriában. Abban is követte Lénárdot, hogy o is alapított Spoleto mellett, Monteluco*-ban egy olyan kolostort, ahova a misszionáriusok az igehirdetés után elvonultak, hogy az újabb apostoli munkára imával, elmélkedéssel, tanulmányokkal felkészüljenek. Az egyháztörténelem szomorú éve az 1809-es év, Lipót számára is gyászos év lett: Napóleon elfoglalta az Egyházi Államot és megszűntetett minden kolostort. Lipótnak is el kellett hagynia Montelucot, s 77 évesen világi papként egy kis községben húzta meg magát. De mivel nem volt hajlandó a francia kormány által követelt hűségesküt letenni, számkivetésbe vitték. Még megérte az Egyházi Állam visszaadását s a pápa Rómába visszatérését (1814. máj. 24.), visszatérhetett ő is szeretett kolostorába, s a következő évben befejezte életét. XIII. Leó pápa 1893-ban avatta boldoggá.
Szent Ferenc tanítása:
„Emlékezzenek a testvérek, bárhol is vannak, hogy átadták magukat az Úr Jézus Krisztusnak. Az ő szerelméért tehát kötelesek kiszolgáltatni magukat a látható és láthatatlan ellenségeknek, mert az Úr mondja: Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a`mennyek országa.”
Meg nem erősített Regula 16.f.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Lipót kiváló népmisszionáriust apostoli erényekkel ékesítetted. Add, hogy Egyházadban a hit és az életszentség mindig új erővel virágozzék. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése