Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. augusztus 6., csütörtök

A Mennyei Atya Litánia 19.



Mennyei Atyánk, Te a keresztények reménysége, irgalmazz nekünk!
 
A kereszténység vallás. Mivel rengeteg féle vallás található a világon, tisztáznunk kell, mi a vallás? És egyformán jó-e minden vallás? A vallás az embernek Istenhez való viszonya. Lényegében annyi vallás lehetséges, ahány ember él a földön, mert mindegyik külön-külön választhatja meg saját viszonyulását Istenhez. Pillanatnyilag tehát hat és félmilliárd vallást regisztrálhatnánk. Kérdés: Isten elfogad-e hat és félmilliárd viszonyulást? Nyilván nem, mert Ő kinyilatkoztatta az embereknek előbb próféták segítségével, végül pedig megtestesült Fia által, hogyan kell hozzá viszonyulni, tehát melyik az egyetlen igazi vallás. Jézus a szamariai asszonynak fejtette ki ezt az igazságot: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól van. De eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres magának. Az Isten lélek, és akik őt imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk”. (Jn 4,21-24) A zsidók vallása jó, igaz volt, mert Isten csak azt nyilatkoztatta ki nekik, hogy egy Isten van, és ők ezt elfogadták. De amikor Isten Fia emberalakban megjelent, beteljesített minden előjelet, amit Isten az Ószövetségben a Messiásról kinyilatkoztatott, aztán tanításával és rengeteg csodájával is igazolta isteni mivoltát A Fiú megtanította az embereket arra, hogy Isten egy mivoltában, istenségében, de ezt három személy birtokolja, mert az első személy, az Atya, megosztja ezt az istenséget a tőle születő Fiával és a kettejüktől származó Szentlélekkel. Ettől a pillanattól, ettől a megjött időtől kezdve az az igaz vallás, amely ezt a tényt elfogadja. Mi nem akarunk bántani más vallásúakat, de az igazságot nyíltan ki kell mondanunk, mert ez a hit az üdvösség alapja: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik (ti. az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére), az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik”. (Mk 16,15-16) Az Atya a keresztények reménye: „De nemcsak róla (Ábrahám) írták meg azt, hogy beszámították neki (a hitet), hanem rólunk is, hogy beszámítják, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta halottaiból Jézust, a mi Urunkat, aki bűneinkért átadatott, és megigazulásunkért feltámadt. Mivel tehát elnyertük a megigazulást a hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Őáltala megnyílt számunkra az út a hit által a kegyelemhez, amelyben kitartunk és dicsekszünk Isten dicsőségének reménysége alapján. Sőt dicsekszünk még a szorongatásokban is, tudva, hogy a szorongatás türelmet eredményez, a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt, a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által”. (Róm 4,23-5,5) A Mennyei Atya tehát Jézus Krisztus által lett reményünk az örök üdvösségre: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Jn 3,16) Igen ám, de elfogja szívünket a félelem és a kétség, hogy mi keresztény hitünk ellenére is tudunk vétkezni, tehát el tudjuk veszíteni a kapott kegyelmet, még az üdvösséget is. Ezért folytatja Jézus: „Mert nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében”. (Jn 3,17-18) Mennyire szép és vigasztaló Isten sokoldalú tanítása a benne való reményről. Mégis milyen sokan kétségbeesnek, ha a sátán kísértése folytán vétkeztek.Atyánk, légy irgalmas minden esendő gyermeked felé!  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése