Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. augusztus 4., kedd

Sirák Fiának Könyve 61.



A Teremtő öröktől fogva foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a mindentudó és mindenható isteni (teremtetlen) természet mellé teremteni fog új létezőket.
 
Ezek egy része tiszta szellem lesz, akiknek szellemi léte értelemmel és akarattal rendelkezik az Istentől meghatározott mértékben. Ezt a szellemi lényeget birtokolja a szellemi létű személy. Az Úr megteremtette az anyagvilágot, amely szemmel nem látható részecskékből, atomokból áll. Az anyag mérhetetlenül nagy tömege a csillagvilág. Ebből egy kis részt anyagi élőlénnyé, növénnyé alkotott az Úr különböző fajták szerint. Az Úristen a helyhez kötött növényfajták után helyet változtató anyagi létű állatfajokat is alkotott. Végül pedig olyan létezőket teremtett, akiknek anyagi testük volt, amit a föld anyagából alakított az Úr, de összekötötte egy lényegben egy szellemi létű lélekkel. Ebbe értelmet és akaratot teremtett, hogy gondolkodni és akarni tudjon, és egy személyiséget rendelt birtokosként föléjük: Ezt a teremtményét szerette Isten a legjobban, mert testében az anyagvilág is felmagasztosult a mennyek lakójává a földi élet végétől örökre, nemcsak a szellemi lélek. Az ember két nemhez tartozik: Férfi és nő. Egy felnőtt férfi és felnőtt nő Isten akaratából házasságot köt, hogy egy párrá válva tegyék boldoggá egymást a tiszta szeretetté magasztosult szerelemmel, és Isten akarata szerint tegyék még boldogabbá egymást közös utódot szülve a világra. Ezt az utódot, gyermeküket, az Isten-atya fogadott gyermekévé avatja a keresztség szentségében, a Fiúisten fogadott testvérévé, a Szentlélek pedig Isten templomává szenteli. Ilyen család hivatott „világ kezdetétől nekik készített” örök boldogságba, a kiérdemelt végcélba. (Mt 25,24-40) „Nincs seb, amely úgy fájna, mint a szívnek sebe, a legnagyobb gonoszság a nő gonoszsága. Nincs olyan fájó csapás, mint amit a gyűlölet szül, a legszörnyűbb bosszú az ellenség bosszúja. Nincs erősebb méreg a kígyó mérgénél, nincsen tajtékzóbb düh, mint az ellenségé. Inkább oroszlánnal vagy sárkánnyal lakni, semmint gonosz nővel közös fedél alatt. Elsötétül a gonosz asszony arca, olyan lesz az ábrázatja, akár a medvéé: amikor a férje baráti körben ül, akaratlanul is egyre sóhajtozik. Nincs nagyobb baj, mint ha baj van az asszonnyal, szakadjon hát rá a bűnösök végzete. Mint homokos lejtő vén ember lábának, a csendes férjnek ilyen a nagyszájú asszony. Ne vigyen vesztedbe az asszonyi szépség, ne is kívánkozz utána sohase. Mert harag, szégyen és gyalázat egyszerre, hogyha egy férfinek asszony ad kenyeret. Nyomott kedélyt jelent és szomorú arcot, meg sebet a szívben a rossz asszony. Lankadt kezek jelzik és megroggyant térdek, ha férjét az asszony nem teszi boldoggá. Asszonytól indul el útjára a vétek, az ő bűne miatt halunk meg mindnyájan. Ne nyiss utat a víznek (mert kiárad), a gonosz asszonyt ne hagyd szóhoz jutni. Ha ujjad vagy szemed intésére nem ad, szakíts meg vele minden kapcsolatot. Ha jó az asszony, boldog ember a férj, s kétszer annyi lesz napjainak száma. A férjnek öröm a derék asszony: békességben töltheti életét. A jó feleség jó osztályrész: aki féli az Istent, az részesül benne. Szegény-e vagy gazdag? A szíve jókedvű és mindig vidámság tükröződik arcán. Három dolog van, amitől félek, a negyediktől meg egyenest rettegek: A pletyka a városban és a népcsődületben, meg a rágalmazás rosszabb a halálnál. Bánat a szívnek s gyötrelem a féltékeny asszony, nyelve mindahánynak valóságos csapás. Mint lötyögő járom, olyan a rossz asszony, mintha skorpióhoz nyúlnál, ha hozzáérsz. Rettentő bosszúság az iszákos asszony, még csak el sem tudja rejteni szégyenét. Szemének állásán és a szempilláin meglátni, ha kikapós az asszony. Szemérmetlen lányod éberen őrizzed, nehogy kihasználja gyengeséged. Csábos tekintetű asszonnyal jól vigyázz, és ne csodálkozz, ha belevisz a bűnbe. Ahogy szomjas vándor nekiesik a víznek, ez is úgy megkóstol mindenféle vizet. Hajlandó leülni minden karó előtt, és minden nyíl előtt kinyitja tegzét. Az asszony szerelme elbájolja férjét, okossága erőt önt a tagjaiba”(Sir 25,13-26,13)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése