Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. október 13., kedd

A családról a családnak 15.



Áldás Izrael táborára
 
„Mivel pedig Bálám látta, hogy úgy tetszik az Úrnak, hogy áldja meg Izraelt, el sem ment, mint ahogy azelőtt elment, hogy a jövendőt megkérdezze, hanem arcát a puszta felé fordította és felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke, ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul, és akkor megnyílik a szeme: Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael! Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok. Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül- Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát. Isten hozta ki őt Egyiptomból, olyan az ereje, mint az orrszarvúé. Megemészti ellenségeit, a nemzeteket, csontjaikat összezúzza és nyilakkal átlyuggatja. Ha lefekszik, alszik, mint a hímoroszlán, sőt mint a nőstényoroszlán, melyet senki sem mer fölkelteni. Aki áld téged, legyen áldott, aki átkoz, legyen átkozott.Megharagudott ekkor Bálák Bálámra, és összecsapta kezét és azt mondta: Azért hívtalak, hogy átkozd meg ellenségeimet, s te éppen fordítva, immár háromszor megáldottad. Térj vissza lakóhelyedre. Eltökéltem ugyan, hogy felette megtisztellek téged, de az Úr megfosztott téged a tervezett megtiszteltetéstől. Azt felelte Bálám Báláknak: Nemde követeidnek, akiket hozzám küldtél, megmondtam: Ha teleadja nekem Bálák a házát arannyal s ezüsttel, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, az én Istenemnek parancsát, hogy csak valami jót a magam szívéből mondjak, hanem amit majd az Úr mond, azt mondom”. (Szám 24,1-13)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése