Évközi huszonnyolcadik hét hétfő

Évközi huszonnyolcadik hét hétfő

A liturgikus beosztás Szent Pál apostol legfontosabb levelét olvastatja velünk a következő napokban, hetekben. Pál még nem járt Rómában, amikor ezt a levelet megírta. Később, amikor fogolyként odavitték Jeruzsálemből, nem mozoghatott szabadon a császárvárosban, de őt szabadon felkereshette bárki. Levelében most nem hivatkozhat arra, mint más levelekben teszi, hogy voltam nálatok, én alapítottam az egyházközséget, és most szeretném folytatni a megkezdett munkát levelemmel. Arra sem hivatkozhat, hogy a tanítványai voltak a címzett közösség megszervezői, és ő is készül hozzájuk. Pál személyes ismeretség nélkül igyekszik a római keresztény közösségnek javát szolgálni. Mint a pogányok apostola, mert a birodalom központja pogányok lakhelye, de azt is tudja, hogy szép számmal élnek ott zsidók is. Arról is értesülhetett, hogy a Rómában élő zsidók már több kinyilatkoztatott igazságot közöltek a római pogányokkal, akik abban az időben kétezernél több bálványt imádtak. Az egyistenhit tehát mások révén már ismerős volt nekik. A zsidók térítő tevékenységéből a pogányok megtudhatták, hogy az ember lelke a halál után nem árnyékvilágba kerül, hanem az egyetlen Isten, aki a világot teremtette, minden embert arra hívott meg, hogy végtelen boldogságba jusson. Ennek érdekében majd valamikor küld az embereknek Megváltót, aki visszasegíti a vétkes embereket Istenhez. Egyelőre ezt a zsidókon keresztül műveli a mózesi törvények segítségével. Pál viszont azt tanítja, hogy a Megváltó már elérkezett, szenvedett és meghalt értünk, fel is támadt. Az ő halála a megigazulás oka, tehát a Jézusból fakadó kegyelem az üdvösség eszköze. Eme általános alapvetés után lássuk a levelet.„Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára, - amelyet Isten előre megígért a szent iratokban prófétái által Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról.”(Róm 1,1-3) Az apostol tehát illően bemutatkozik az ismeretlen közösségnek. Már nem a Saul nevet használja, hanem a római Paulus-t. Elmondja azt is, hogy ő ugyanúgy Jézustól kapta az apostoli hivatást, mint akiket Jézus nyilvános működése idején hívott meg tanítványnak, majd a sok közül tizenkettőt kiválasztott főtanítványnak, külön nevet is adott nekik: apostol. Ez ugyanis küldöttet jelent, s nekik adta feladatul, hogy hirdessék az egész világon minden népnek Jézus evangéliumát, az örömhírt, hogy már meg vagyunk váltva. Röviden megemlíti, hogy ez a Jézus az Istennek a Fia, a Fiúisten. Róla beszélt Mózes, és az ő nyomában a zsidó nép is, hogy majd eljön. Pál már örömmel közölheti, hogy itt járt már a földön, megváltott minket. „Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról (van tehát szó), aki testileg Dávid nemzetségéből született, de akit a szentség Lelke szerint a halálból való feltámadás által Isten hatalmas Fiául rendelt” (3-4) Itt az apostol tehát már bizonyítja azt, hogy az Ószövetségben megígért Megváltó, az ősi rendelés szerint Dávid fia testileg, de a zsidó főtanács kellően meg nem alapozott ítélete ellenére Isten a feltámadása által bebizonyította, hogy Isten Fia. A kiválasztása alapján ti, római keresztények az ő kegyelméből vagytok Isten gyermekei. Meghívott szentek. „Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!” (7)