Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. október 8., csütörtök

Szentév 3.



Felhívás a bűnözés és a korrupció ellen

Felhívás bűncsoportok tagjaihoz „Saját érdeketekben kérem, hogy változtassatok életeteken”Arra szólítja fel a bűnözőket: ne maradjanak közömbösek a hívással szemben, hogy megtapasztalják Isten irgalmasságát. „A pénz nem ad igazi boldogságot. Ez csak egy látszat” – írja a pápa. „Az erőszak, amelyet arra használnak fel, hogy pénzt halmozzanak fel, amelyből ömlik a vér, nem tesz sem hatalmassá, sem halhatatlanná”. Végül pedig „senki sem menekülhet el Isten ítélete elől”. Felhívás azokhoz a személyekhez, akik korrupciót követnek el, vagy bűnrészesek benne „Elérkezett a megfelelő pillanat, hogy megváltoztassátok életeteket! – mondja nekik a pápa. Elég, ha elfogadjátok a meghívást a megtérésre és alávetitek magatokat az igazságszolgáltatásnak, miközben az egyház irgalmasságot kínál fel”. A pápa hangsúlyozza továbbá, hogy a korrupció „a társadalom rothadó sebe, súlyos bűn, amely égbe kiált, mert aláássa a személy és a társadalom életének alapjait”; „megátalkodottság a bűnben, amely arra törekszik, hogy Istent a pénz, mint a hatalom illúziójával helyettesítse; a sötétség műve, amelyet a gyanakvás és a cselszövés tart életben”, olyan kísértés, amelytől „senki sem érezheti magát mentesnek”. A pápa arra szólít fel, hogy számolják fel ezt a sebet „a magán- és a társadalmi életből”, az „óvatosság, éberség, lojalitás, átláthatóság eszközeivel, amelyhez kapcsolódik a feljelentéshez való bátorság” Felhívás a vallásközi párbeszédre: emlékeztet rá, hogy a zsidó vallás és az iszlám az irgalmasságot „Isten egyik legjellemzőbb tulajdonságának” tekinti. Ők is hiszik, hogy senki sem tud gátat szabni az isteni irgalmasságnak, mivel kapui mindig tárva állnak. A pápa azt kívánja, hogy a Jubileum „kedvezzen e vallások és más nemes vallási hagyományok közötti találkozásnak”, tegye „nyitottabbá őket a párbeszédre, kiküszöbölve a bezártság és a megvetés minden formáját, elűzve az erőszak és a diszkrimináció minden formáját” Felhívás az igazságosság és az irgalmasság közötti kapcsolatra „nem két, egymással szemben álló aspektusról, hanem egyetlen valóság két dimenziójáról van szó” – emlékeztet rá Ferenc pápa. A két dimenzió együtt fejlődik, amíg el nem érik a csúcsot a „szeretet teljességében”. Elhatárolva magát egy pusztán „legalista” nézettől, vagyis „a törvény puszta megtartásától”, Jézus megmutatja „az irgalmasság nagy ajándékát, amely keresi a bűnösöket, hogy bocsánatot és üdvözülést kínáljon fel nekik”. „Isten igazságossága bűnbocsánatában áll”. Ez „az irgalmasság primátusa”, „Jézus küldetésének alapvető dimenziója”, mert „nem a törvény megtartása üdvözít, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit”. Ebben az értelemben „az irgalmasság nem ellentétes az igazságossággal”, mert általa Isten felkínálja a lehetőséget a bűnösnek, hogy „megbánja bűnét, megtérjen és higgyen”. Természetesen „ez nem jelenti az igazságosság leértékelését, vagy feleslegessé tételét, éppen az ellenkezőjéről van szó: aki téved, annak le kell töltenie büntetését. Ez azonban a megtérés kezdete, mert a bűnös megtapasztalja a megbocsátás gyengédségét” Végül is „a szeretet jelenti a valódi igazságosság alapját” – hangsúlyozza a pápa. VÉGKÖVETKEZTETÉS A dokumentum végén Ferenc pápa Mária, „az Irgalmasság Anyja” alakjára utal, akinek életét a „testté vált irgalmasság jelenléte” alakította. „Az Isten és az emberek közötti Szövetség Frigyládája”, Mária „tanúskodik arról, hogy Isten Fiának irgalmassága nem ismer határokat és mindenkit elér, senkit nem zár ki”. A pápa emlékeztet Szent Fausztina Kowalska nővérre is, aki „arra kapott meghívást, hogy belépjen az isteni irgalmasság mélységébe” A Bulla azzal a felhívással zárul, hogy „hagyjuk meglepni magunkat Isten által, aki soha nem fárad bele, hogy szélesre tárja szívét” az emberek előtt. Az egyház elsődleges feladata tehát, hogy „mindenkit bevezessen Isten irgalmasságának nagy misztériumába, szemlélve Krisztus arcát, főleg korunkban, amely tele van nagy reményekkel és erőteljes ellentmondásokkal”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése