Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. november 26., csütörtök

Évközi 34. csütörtök



Évközi 34. csütörtök       
Dán 6. 12-18; Lk 20, 21-28
„Elrendeltem, hogy egész birodalmamban és országomban rettegjék és féljék Dániel Istenét”.

Az emberek sok féle módon ki vannak szolgáltatva a gonosz rossz akaratának, mert bizonyos körülmények között könnyen túljárnak a rendes, egyenes gondolkodású emberek eszén. A becsületes emberek nem gyanakszanak a gonoszokra, hogy minden egyszerűnek látszó dologban csalást, képmutatást keressenek. Így könnyen áldozatává válnak a saját jóhiszeműségüknek. Annak idején Dáriusz méd király kegyeit megnyerte Dániel próféta, annak ellenére, hogy Baltazár király és apja Nabukodonozor is nagyra értékelték őt, és Baltazár halála előtt néhány órával még ki is tüntette őt, mert megfejtette a Mene, Tekel, Fáresz titokzatos szavak értelmét. Dáriusz ugyanis értesült arról, hogy ez a fiatal fogoly mennyire becsületes teendői végzésében, és milyen hűségesen ragaszkodik Istenéhez. Dániel irigyei ezt hamarosan észrevették. Tudták, hogy amíg ő él, addig nem sok esélyük van a király közelébe kerülniük. Ezért folyamodtak egyik régi törvényük értelmében új törvényt kimondatni Dáriusszal: aki harminc napon belül máshoz fordul, mint Dáriuszhoz, azt az oroszlánok vermébe kell vetni. A király gyanútlanul aláírta ezt a látszólag semmit, mondó törvényt. Dániel viszont nem törődve ezzel az új törvénnyel, szokása szerint naponta háromszor is elmondta szokott imáit az igaz Istenhez, mégpedig kelet felé fordulva a nyitott ablak mellett. Ezt lesték és várták az ellenségei. Futottak is a királyhoz, számon kérték tőle, hogy új törvénye visszavonhatatlan-e? A király még mindig gyanútlanul ezt elismerte. Akkor aztán kimondták leplezetlen kárörömmel, hogy lám, Dániel ennek ellenére naponta háromszor is a maga Istenéhez fordul imájával. Be kell vetni az oroszlánok barlangjába, hogy azok falják fel ellenségüket. Miután a király napokig hasztalan harcolt barátjáért, kénytelen volt megtenni követelésüket. A barlang száját kővel lezáratta, majd az ő és főemberei pecsétjével lepecsételtette, hogy senki ne tudjon valami gonoszsággal bajt csinálni. Áldást kért a fogolyra hatalmas Istenétől. Másnap hajnalban aztán odasietett. „Mikor a verem közelébe ért, síró hangon hívta Dánielt, és szólította őt: „Dániel, az élő Isten szolgája, vajon a te Istened, akinek te mindenkor szolgálsz, meg tudott-e téged szabadítani az oroszlánoktól? Azt felelte erre Dániel a királynak: Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát és bezárta az oroszlánok száját, és azok nem ártottak nekem, mert ő igaznak talált engem; de ellened sem követtem el bűnt, király!” (21-23) a király akkor kihúzatta Dánielt nagy örömmel, teljes épségben. Aztán odavitette Dániel ellenségeit egész családjukkal együtt. A kiéheztetett oroszlánok, pedig elkapkodták a levegőben és felfalták őket. A király rendeletet adott ki, hogy minden alattvalója félje és tisztelje az örökkön élő Istent.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése