Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. december 8., kedd

Ferenc pápa imája a Szent Kapu előtt



Ferenc pápa imája a Szent Kapu előtt

Ferenc pápa a szabadtéri főoltártól a Szent Péter bazilika előcsarnokába vonult az asszisztenciával, majd a Szent Kapu elé lépve a következő imádságot mondta:

„Istenünk, te kinyilatkoztatod mindenhatóságodat, legfőképp az irgalom és a megbocsátás által, add meg nekünk megélni a kegyelem esztendejét, mint kedvező időt arra, hogy szeressünk téged és a testvéreket az evangélium örömében. Továbbra is áraszd ránk a Szentlelkedet, hogy bele ne fáradjunk bizalommal arra fordítani a tekintetünket, akit keresztül szúrtak, az emberré lett Fiadra, aki a végtelen irgalmad fénylő arca, nekünk bűnösöknek örök menedék, akik megbocsátásra és békére, szabadító és üdvözítő igazságra szorulunk. Ő a Kapu, amin keresztül Hozzád jövünk, a vigasztalás kimeríthetetlen forrása mindnyájunk számára, szépség, mely nem ismer alkonyt, tökéletes boldogság a vég nélküli életben. Járj közben értünk, Szeplőtelen Szűz, a húsvéti győzelem első és ragyogó gyümölcse, az új ég és új föld fénylő hajnala, földi zarándoklatunk boldog kikötője. Neked, Szent Atyánk, Fiadnak, a Megváltónknak, a vigasztaló Szentléleknek, minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké, Ámen!”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése