Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. október 27., csütörtök

Az Irgalmasság Szent Éve 330.



Nem szakíthatott el minket Krisztus szeretetétől Jézus halála, mert az Atya feltámasztotta őt. Nem szakíthatott el Jézus megdicsőült élete sem, hiszen több napon át megjelent az apostoloknak, és szent sebeit, mint az isteni irgalom és a bűnbocsánat forrását mutatta föl nekik. Nem szakíthattak el a bukott angyalok és fejedelemségek sem, mert nem tudták Istent megakadályozni irántunk való szeretetében, sőt, ő rontotta le a sátán műveit. A teremtett világ sem tudott Isten szeretetének gátat vetni, mert Isten minden teremtményt Krisztus lába alá vetett. Isten szeretete teremtő, mindenható szeretet. Semmi sem riasztja meg, semmi sem bizonytalanítja el, semmi sem tartóztatja fel. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése