Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. október 1., szombat

„Ferenc pápa szereti a családokat” – Katekézissorozat gyermekeknek: Názáret



„Ferenc pápa szereti a családokat” – Katekézissorozat gyermekeknek: Názáret


A Magyar Katolikus Családegyesület kétheti rendszerességgel adja közre gyermekeknek szóló katekézissorozatát, amely Ferenc pápa családoknak szóló beszédei alapján íródott. Az első részt olvashatják.


Tudod, hogy Jézus idejében mekkora volt Názáret? Hát, bizony alig volt nagyobbacska egy focipályánál. Egy egészen apró, ismeretlen falucska volt. Jézus mégis Názáretet választotta lakhelyéül, ahol közel harminc évig élt édesanyjával, Máriával és nevelőapjával, Józseffel.

Ferenc pápa a családoknak szóló katekézissorozatát azzal kezdte, hogy Názáretről, arról a faluról beszélt, ahol a legszentebb és legszebb történet vette kezdetét: Jézus családjának története.
Názáretben – magyarázta a pápa – nem történtek különös vagy csodálatos események. Egészen egyszerűen az történt, hogy egy gondoskodó anyuka és egy igaz lelkű apuka mindennap szerették egymást, és életükbe fogadtak, majd szeretettel nevelgettek egy kisfiút. Ez a kisfiú, Jézus, ahogy lassan-lassan cseperedett, nagyobbacska lett, azt kezdte keresni, hogy Isten mire hívja őt? Hogy mi az ő hivatása?
Názáret befogadott és védelmezett egy családot: ez a világon a legegyszerűbb és legfontosabb dolog.

„Jézus családban született meg, pedig eljöhetett volna látványos módon is, akár egy harcos, vagy akár egy császár. De nem így tett! Egy család fiaként jött el közénk.”

„Ahogy Mária és József tették, úgy bármely keresztény család befogadhatja Jézust. Befogadhatja, hogy meghallgassa, beszéljen Vele, vigyázzon rá, védelmezze, együtt növekedjen Vele, és így jobbá tegye a világot.”
A gyermekkatekézis Ferenc pápa 2014. december 17-én elmondott katekézise alapján íródott, amely a Szent Péter téren tartott hagyományos szerdai általános kihallgatás keretében hangzott el.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése