Évközi 18 hét hétfő

Évközi 18 hét hétfő
Szám 11, 4b-15; Mt 14, 13-21
„Adjatok nekik ti enni” (Mt 14, 16)

Heródes Agrippa, a kisdedek megölő Nagy Heródes unokája, Galilea tartomány királyi címmel kitűntetett helytartója, születésnapi lakomáján egy táncosnői attrakciót azzal honorált, hogy a börtönben hóhérral levágatta Keresztelő János fejét. Jézus ennek hallatán elvonult egy puszta helyre. Egyedül ment oda a tanítványaival. A környékbeli városokból azonban rengetegen sereglettek arrafelé a parton, amikor meghallották, hogy Jézus merre indult a hajóval.„Mikor kiszállt, meglátta a hatalmas tömeget. Megkönyörült rajtuk, és meggyógyította a köztük lévő betegeket”. Nem valószínű, hogy hivatkozott arra, ami a királyi börtönben történt. De mindenki észlelhette a megdöbbentő különbséget: A király szórakozik, nem átallja lefejeztetni a köztiszteletben álló prófétát, Jézus, pedig nagy szeretettel, ingyen, azonnal meggyógyít minden beteget, aki csak odalép eléje. „Mikor este lett, odamentek hozzá a tanítványok és azt mondták neki: Sivár ez a hely és az idő is eljárt már. Bocsásd el a tömeget, hogy a falvakba menjenek, és ennivalót vegyenek maguknak. Jézus azonban azt mondta nekik: Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni” (15-16) Jézus megkezdi küldetésének egyik főcéljának bemutatását: Küldője nem önző zsarnok, aki elvesz, hanem végtelenül jó Atya,aki a természet bámulatos erejével gondoskodik gyermekeiről, megmutatja közvetlen nagylelkűségét akár hatalmas csodatetteivel is. Minderről senki nem sejtett semmit. Jézus ragaszkodik ahhoz, hogy a tanítványai adjanak vacsorát a tízezres tömegnek. Ezért el kellett kutatniuk az öt zsemlenagyságú kenyeret és a két darab halat. Csoportosan, könnyen számolható módon ültették le az embereket. Jézus tudatosítja az isteni vendégszeretetet. „Azután fogta az öt kenyeret és két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte azokat, aztán odaadta a tanítványoknak, a tanítványok, pedig a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak” (19-20) Más forrásból tudjuk, hogy a jóllakott emberek összesúgtak: a Názáreti Jézus ekkora csodára képes. Milyen jó lenne, ha visszahozná a mózesi időket, minden nap adná nekünk a kenyeret és halat jóllakásig.  Rajta! Emeljük vállunkra, és kiáltsuk ki királyunknak. Jézus azonban nem ilyen király kívánt lenni. Ezért gyorsan a hajóba parancsolta tanítványait, és visszaküldte a kafarnaumi partra. Ő pedig felment a hegyre és egyedül imádkozott. Imádkozott azokért, akik ott részesültek a nagy jótéteményben, és azokért is, akik majd hallgatni vagy olvasni fogják ezt a történetet. Imádkozott, hogy értsék meg: Isten nem csodás tényekkel, hanem szeretetének természetes módon adott ajándékaival akar táplálni minket. Azt akarja, hogy a szántó-vető ember módján vele együtt munkálkodva érezzük, hogy Isten a maga gyermekeit nem nézi csecsemőnek, akiknek szájába kell adni az ennivalót. A szülő is abban leli örömét, hogy gyermeke felnő, elfogadja a szülői segítséget, ha megszorul, de felnőttként viselkedik, megteszi a magáét, és hittel vallja, hogy sem a magot nem én csináltam, sem nem én szökkentettem szárba a csírát, nem én faragtam ki az új búzaszemeket a kalászokban: ezt mind a mennyei Atyám ajándékozta nekem az esővel és a napsugárral együtt. Azt akarja, hogy ma és holnap is ez a hit vezessen, és imám el ne apadjon soha.