Évközi 23. hét kedd

Évközi 23. hét kedd
Kol 2,6-15; Lk 6,12-19
„Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte”

Jézus tudta, hogy elérkezett az idő, hogy a megváltás szolgálatára kiválassza az Atya akarata szerint erre a tisztségre rendelt főtanítványokat a sok tanítvány közül.(17) Ezért „kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.”(12) Jézus imája igazi ima volt, vagyis beszélgetés az Atyával. Nem arról informálta Atyját, hogy neki ki a szimpatikus, melyik a tehetséges, művelt, hanem információt kért Atyjától, hogy Ő öröktől fogva kiket jelölt Fia mellé legfőbb tanítványoknak, az Ő mennybemenetele után pedig legfőbb tanúságtevőnek, és a nagy mű, az üdvösség szolgálata legfontosabb folytatóinak. Hiszen Jézus maga is az Atya küldötte, a folytatáshoz is az Ő küldése a fontos. Ez a tájékozódás volt imájának a lényege. Nemcsak tájékozódott, hanem az Atya felfedett akaratát el is fogadta. Ezért hangsúlyozza Lukács, hogy „az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.” Az imádás az ima legfontosabb fajtája. Imádni az Istent, annyit jelent, mint Őt legfőbb Urunknak elismerni. Más szóval: az Isten megismert akaratát úgy fogadom el rám nézve kötelezőnek, mint a földi viszonyok közt a szolga a kenyéradó gazdája parancsát. Nem tudjuk, hogy Jézusnak ez az elfogadás mibe került. Hiszen ismerte a jövendőt: tudta, hogy nehézkesen fogadják majd a kereszthalál botrányát, sőt a hitüket is elvesztik ennek láttán. Péter megtagadja, a többi eleve messze elmenekül. Júdás pedig gyalázatosan elárulja. Azt is látta, hogyan változnak majd meg húsvétkor, és kemény tanúságtétel után hogyan ontják majd vérüket ők is. Jézus most is ugyanúgy keresi Egyháza vezetőit. Az Egyháza hasonlóan imádkozik. Mi magunk is bizalommal keressük Atyánk ránk vonatkozó akaratát.