Szent Kereszt Felmagasztalása
Ahogy
Krisztus keresztje balgaság és botrány volt az apostolok korában, úgy ma is az
azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó
halálos marását. A keresztet mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben,
talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra
irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből. A kereszt
nélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a
helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat,
dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló
igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen
teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni
kezdenek az Istennel és fellázadnak ellene.
Jézus
Krisztust azonban az Atya nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére
dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Ezért a
mi felmagasztaltatásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg, ez az
a deszkaszál, mely képes „a hajótört világot biztos partra menteni”. Persze
csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra
futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs kereszténység kereszt
nélkül, úgy kereszt sincs a kereszténységen kívül, hanem csak megkerülhetetlen
és értelmetlen negatívumok. Bűnnel megjelölt létezésünknek, sebzettségeinknek
és hiányainknak, szenvedésünknek és halálunknak csak Krisztus keresztje adhat
valódi értelmet és örök értéket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése