Évközi 29. hét kedd
Nagy
baj, hogy sokan eleve lemondanak a szentségről, meg sem próbálkoznak vele. Azt
hiszik, hogy a szentség emberfeletti erőfeszítést kíván, és hogy csak a kevesek
kiváltsága, az átlagember számára azonban elérhetetlen. Pedig senki sincs, aki
szentnek születik. A mai Szentleckében Szent Pál egyértelműen kifejti, hogy
helyzetünk önmagában reménytelen, mert az eredeti bűn következtében
mindannyiunk osztályrésze a halál, és mégis emberfeletti reménységre jogosító,
mert Jézus Krisztus halála és feltámadása az örök életet szerezte meg nekünk. A
képességek, hajlamok, külső-belső adottságok és fogyatékosságok nem javítják és
nem rontják esélyeinket.
Akkor
hát mi a szentség titka? Nem az emberfeletti erőfeszítés, hanem a szüntelen
Krisztusra figyelés. Csak a mai napot, a jelen pillanatot kell néznünk, nem az
egész pályát. Mindig csak ma kell hűségesnek maradnunk, és csak a mai kísértést
kell legyőznünk, úgy, hogy észrevesszük, ha nincs elmosogatva, gondolunk arra,
hogy a feleségünk milyen színű virágot szeret, jó képet vágunk akkor, amikor az
unokák váratlan érkezése felborítja megszokott napirendünket, vagy éppen
lenyelünk egy sértő szót, rosszmájú megjegyzést, amivel jólesne megcsipkedni a
másikat. Nézzünk csak meg egymás mellett megöregedett, ragyogó arcú
házastársakat! Hogyhogy nem untak egymásra annyi év alatt? Nézzünk csak meg
idős szerzeteseket, akik végigélték a feloszlatás és az újrakezdés minden
kínját! Hogyhogy nem keseredtek meg? Idézzük fel Szent János Pál pápa
öregségtől, betegségtől megtört alakját, s ugyanakkor mindvégig friss, reményt
sugárzó szellemét, lelki derűjét! Az ő példájuk mind azt igazolja, hogy nincs
könnyebb, ugyanakkor érdekesebb út, mint a szentség útja, nincs izgalmasabb,
változatosabb és tartalmasabb kaland, mint a mindhalálig tartó hűség, melynek
jutalma, hogy az Úr asztalánál foglalhatunk helyet, s ő maga szolgál ki minket.
Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy
semmit elébe ne helyezzünk a Veled való élő kapcsolatnak, s így állandóan a
szentség erőterében maradva hűségesnek és megbízhatónak bizonyuljunk, amikor
számadásra érkezel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése