BOLDOG IZABELLA
klarissza, szűz
(1225-1270)
Az
Izabella név az Erzsébet név változata. IX. Szent Lajos király húga. Anyja
Blanka királynő, aki példaadó vallásossággal nevelte gyermekeit. Még a
szerzetbe lépése előtt a királyi palotában is már szinte szerzetesi életet élt,
s Istennek szüzességet fogadott. Amikor II. Frigyes császár Konrád fia nevében
megkérte a kezét, ő hivatkozott fogadalmára. Mivel a házasságot a pápa, IV.
Ince is szorgalmazta, levelet írt a pápának, melyben a szűzi életet
magasztalta. Buzgó imaélete, önmegtagadása dolgában nem maradt el bátyja
mögött. Hogy melyik évben lépett be a klarissza rendbe, pontosan nem tudjuk,
csak azt, hogy a Párizs melletti Longchamp* zárdát 1261-ben alapították s ebben
élt kilenc évig. Beöltözésekor „az alázatos Miasszonyunkról nevezett Izabella”
nevet vette fel. Több udvarhölgye is követte példáját s vele együtt szerzetessé
lett. „Megvetve evilág csalárdságait, inkább akart mennyei Jegyesének alázatban
és szegénységben szolgálni, mint királynőként uralkodni. Sok csodával is
tündökölt” - írja róla a ferences Martyrológium. Szent Lajossal egy
esztendőben, 1270-ben halt meg Longhampban febr. 23-án. X. Leó pápa (1513-1521)
avatta boldoggá. Szent Bonaventúra, aki az 1250-es években Párizsban tanított,
lelki kapcsolatban volt a párizsi klarisszákkal, egy művet (De perfectione ad
Sorores) az ő számukra írt. A longchampi klarisszák elfogadták IV. Orbán pápa Reguláját
(1263), mely enyhített az eredeti Regula szigorúságán, így az ún. „urbanista”
klarisszákhoz tartoztak. (Orbán latinul Urbanus.)
Kortársa
és barátnője írta róla:
„Az
ártatlanság tükrét láttuk benne s amellett a bűnbánat csodálatraméltó példáját;
a szívtisztaság liliomát, a türelem és önmegtagadás illatos virágát, a jóság és
irgalmasság kimeríthetetlen forrását.”
Imádság:
Istenünk, te megadtad Boldog Izabellának, hogy
a világi örömök helyett
Krisztus követésének
keskeny útját válassza. Segíts minket, hogy a világ kísértéseit legyőzzük és
dicsőségünket szent Fiad keresztjében leljük meg. Krisztus, a mi Urunk által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése