Vasárnapi nézőpontok
Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét
olvashatják.
„Minden csak nézőpont kérdése” – szoktuk
mondani, amikor felfedezzük, hogy egy tényt, eseményt, cselekedetet vagy
személyt sokféleképpen lehet megközelíteni. Ez jó, hiszen a nézőpontváltás
segít átküzdenünk magunkat megmerevedett frontokon, s amikor úgy érezzük,
zsákutcába jutottunk, lendületet adhat az újrainduláshoz, ha valaki, kellő
beleérzéssel, segít új nézőpontból látni a helyzetünket.
A nagyböjti vasárnapok saját életünkkel
kapcsolatosan is új nézőpontokkal ajándékoznak meg minket. Nagyböjt első
vasárnapján így imádkoztunk: „Mindenható Istenünk, add kegyelmedet, hogy a
nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban
megismerjük Krisztus életének titkait, és méltó keresztény életünkkel
igazodjunk hozzá.” Nagyböjti gyakorlataink tehát nem öncélú önmegtagadásra
valók, hanem arra hivatottak, hogy életünk mindennapi tevékenységeit bevonják
Krisztus életének titkaiba.
Az első vasárnapon a megkísértés misztériumába
kaptunk meghívást. Átélni, tudomásul venni a rossznak való kitettségünket,
állni a kísértésben, beengedni az életünkbe annak viharát – Szent Ágoston
szerint ez előrehaladásunk nélkülözhetetlen állomása. Jézus számára pedig döntő
pillanat a húsvét felé vezető úton, az örömhír hirdetésének kapuja. Ágoston
szerint ő „tőlünk veszi a testét, mi pedig tőle vesszük a kísértés felett
aratott győzelmet”.
A második böjti vasárnap liturgiája a
színeváltozás hegyére visz fel bennünket. Péterrel, Jakabbal és Jánossal együtt
számunkra is felragyog ennek a győzelemnek a fénye, valami vigasztalón ragyogó
tisztaság, amilyet ember nem képes létrehozni. Jézus isteni természete ez,
vagy, ha kicsit világosabban szeretnénk fogalmazni, az ő létében – és a mi
létünkben is – az a valami, ami lerombolhatatlan, örök és véglegesen
hozzátartozik az Atya országához.
Jézus megkísértésében
különösen is nyilvánvaló lesz esendőségünk és halandóságunk. A színeváltozás
hegyén a ragyogó fehér ruhában tündöklő Jézusban éppen ez az esendő és halandó
emberség kerül az örökkévalóság megvilágításába. Fontos a mindennapok
tusakodása, amely olykor bizony iszapbirkózáshoz hasonlít. Jézus ebben is részt
vett, s ez is titok. De lényeges, hogy ezt a birkózást félbehagyva olykor felmenjünk
a hegyre, ahol elmúlt és eljövendő küzdelmeink, poros ruháink Jézus fényében
tündökölnek, és felragyog bennük az, ami belőlünk romolhatatlan és örök. Így,
ha nem is értjük megpróbáltatásainkat, de hittel tudjuk fogadni őket. Erre ad
módot nekünk a nagyböjti liturgia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése