Nagyböjt 2. hét csütörtök
Mária
és Márta testvérének, az evangéliumban szereplő valóságos Lázárnak az esete –
sokatmondó a névazonosság! – igazolja Ábrahám példabeszédbeli állítását. Hiszen
a János-evangéliumban azt olvassuk, hogy miután Jézus feltámasztotta Lázárt, a
főpapok elhatározták, hogy őt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan
hittek Jézusban. Íme, a bizonyság arra, hogy aki nem akar látni, az a
legnyilvánvalóbb jelek elől is eltakarja a szemét! A gazdag ember sem csupán
azért jutott a kárhozatra, mert jó dolga volt életében, hanem mert észre sem
vette a kapuja előtt fekvő koldust. Azaz minden bizonnyal látta – különben
honnan ismerte volna? –, csak éppen nem vett róla tudomást.
A
szakadék tehát, amelyről Ábrahám beszél, nem a haláluk után keletkezett
közöttük, hanem még földi életükben. Kezdetben csupán pár lépés, és a dúsgazdag
a mennyországba jutott volna: Lázárhoz kellett volna odamennie, hogy segítsen
rajta. Az évek múlásával azonban, ahogy egyre jobban begubózott önzésébe, a
szakadék mind mélyebb és szélesebb lett, míg végül haláluk után állandósult,
immár áthidalhatatlanul. Lukács evangéliumában különös hangsúly van azon, hogy
a gazdagság olyan állapot, mely veszélyezteti az örök üdvösséget, amennyiben a
gazdag nem osztja meg javait a rászorulókkal, mert a feleslegnek ő csak
kezelője az ínséget szenvedők javára, nem pedig kénye-kedve szerinti ura.
Urunk Jézus, adj nekünk figyelmes fület és
készséges szívet, hogy meghalljuk a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló
példabeszédedben a nekünk szóló üzenetet. Ismerjük fel, hogy milyen javakban
dúskálunk – legyenek azok anyagi vagy éppenséggel szellemi kincsek –, és
legyünk készek megosztani azokat másokkal, akiknek kevesebb vagy éppenséggel
semmi sem jutott belőlük. Segíts, hogy a magunk környezetében igyekezzünk
áthidalni a szakadékot gazdag és a szegény között a figyelmes szeretet
segítőkészségével és nagylelkűségével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése