Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. július 18., szerda

A nicaraguai nuncius felhívása a pápa nevében: kezdjék újra a párbeszédet



A nicaraguai nuncius felhívása a pápa nevében: kezdjék újra a párbeszédet

Tovább folytatódik a kormányzati elnyomás a közép-amerikai országban. A belbiztonsági erők elfoglalták Masaya központját, amely az Ortega elnökkel szembeni ellenállás jelképe. A nuncius azt kéri, hogy a felek térjenek vissza a párbeszédhez. Mindeközben növekszik a támadások száma a katolikus egyház ellen.

Nicaraguában április közepén kezdődtek a zavargások, miután a biztonsági erők leverték a nyugdíjcsökkentések miatt kirobbant tüntetéseket. Waldemar Stanislaw Sommertag érsek, Nicaragua apostoli nunciusa Ferenc pápa nevében erős felhívást intézett az erőszak felszámolására, amely április 18. óta, azaz három hónapja sújtja az országot és már több mint 360 halottat okozott. Az ellenzék a demokrácia visszaállítását és Daniel Ortega elnök lemondását követeli. Az egykori gerillavezér 1979 és 1990 között volt az ország elnöke, majd 2007-ben újra hatalomra került. Harmadik elnöki mandátumát tölti be és feleségével Rosario Murillóval, alelnökkel együtt kormányoz.

A pápa nagy aggodalma a válság miatt

„Ebben a tragikus pillanatban a Szentatya és a Szentszék nevében nagy aggodalmamnak adok hangot a súlyos helyzet miatt, amelybe az ország került. Elfogadhatatlan azt gondolni, hogy az erőszak okozta halottak és áldozatok megoldhatják a politikai válságot, valamint a béke és a jólét jövőjét biztosíthatják Nicaragua számára” – nyilatkozta a nuncius a helyi katolikus médiában. „Imádkozom az elhunytakért és családjaikért. Minden emberi és spirituális erőmmel felhívást intézek az emberek lelkiismeretéhez a fegyverszünet érdekében és azért, hogy mielőbb térjenek vissza a nemzeti párbeszéd tárgyalóasztalához. Közösen keressenek megfelelő megoldást a válságra. Mindannyian Szűz Mária anyai oltalma alá futunk és segítségét kérjük, hogy mindig vezesse a szeretett Nicaraguát” – fogalmazott a nuncius.

Növekvő támadások a katolikus egyház ellen

Ebben a helyzetben a katolikus egyház egyre inkább a fenyegetések és támadások célpontjává válik. Július 9-én a kormányhoz közelálló aktivisták megtámadták Leopoldo Brenes bíborost, Managua érsekét és az apostoli nunciust, Silvio Báez managuai segédpüspökkel együtt. Július 16-án Brenes bíboros elítélte, hogy egy félkatonai csoport tagjai behatoltak Masayában egy plénániára. Szerencsére senki sem sérült meg. Felszólította a kormányt és rendőrséget, hogy számolják fel a támadásokat a lakosság ellen és tartsák tiszteletben a plénániákat. Abelardo Mata, Estelí egyházmegye püspökének autójára egy útja során néhány napja lövéssorozatot adtak le egy félkatonai csoport tagjai. A püspök és a sofőr sértetlenül túlélte a merényletet. A 72 éves püspök az egyik legnagyobb bírálója az Ortega vezette szandinista kormánynak. Kritikája ellenére tagja annak a püspökkari bizottságnak, amely igyekszik elősegíteni a párbeszédet az ellenzék és a kormány között. Az elnyomás és az agresszió ellenére a nicaraguai főpásztorok – Ferenc pápa buzdítására – egyhangúlag úgy döntöttek, hogy tovább folytatják a nemzeti párbeszédet. Ugyanakkor elítélték a kormány részéről a politikai akarat hiányát az őszinte párbeszédre és a reális eljárások keresésére, amelyek a demokrácia felé vezetnek.

Az ENSZ vádjai az Ortega kormány ellen

António Guterres ENSZ főtitkár kemény kritikát fogalmazott meg a Daniel Ortega elnök kormányához kötődő szervezetek túlzott ereje miatt. Kiemelte, hogy a civilek és a diákok elleni erőszak alkalmazása akadályozza a jelenlegi helyzet politikai megoldását. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa elítélte a terrorizmus ellen a nicaraguai parlament által a közelmúltban elfogadott törvényt, amely szerinte az országban szervezett békés tüntetéseket bűntényeknek tüntetheti fel.

Az Amerikai Államok Szervezete elítéli az erőszakot

Az Amerikai Államok Szervezete (OAS) július 18-án szavaz egy határozatról, amely elítéli az erőszakot és a félkatonai, paramilitáris csoportok felszámolását kéri, amelyek büntetlenül cselekednek Nicaraguában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése