Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. július 20., péntek

BOLDOG MARIA-ELISABETH HESSELBLAD



BOLDOG MARIA-ELISABETH HESSELBLAD 
brigitta nővér 
(1870-1957)


Svéd lutheránus családban született. Szülei korán meghaltak. Hogy kisebb testvérein segítsen, kivándorolt Amerikába, ott egy kórházban vállalt munkát. 1902-benn látogatóba visszajött Európába. Brüsszelben elhatározta, hogy katolikussá lesz. Visszatérve Amerikába, hat hónapi előkészület után felvették a katolikus egyházba. Szerette volna befejezni orvosi tanulmányait, de egyre jobban elhatalmasodó betegségét az orvosok gyógyíthatatlannak minősítették.m Visszatért Európába, Rómába, s abban a házban akart meghalni, ahol Szent Brigitta fejezte be életét. Felajánlotta életét a katolikus egyháztól elszakadt svéd honfitársaiért. X. Piusztól azt a kegyelmet is elnyerte, hogy felöltötte a Brigitta apácák ruháját és ünnepélyes fogadalmat tett. S nem halt meg, hanem visszanyerte egészségét. 1908-tól végigjárta a még létező Brigitta-rendi kolostorokat, ajánlotta, hogy módosítsák Regulájukat a megújulás végett. De igen sok értetlenséggel találkozott. Visszatérve Rómába megalapította a Legszentebb Üdvözítőről nevezett Brigitta Nővérek rendjét, s számukra olyan ökumenikus szabályzatot adott, mely alkalmas volt arra, hogy összekösse Svédországot Rómával (1911-ben). 1923-ban sikerült a rendet Svédországban is letelepítenie. A II. világháború alatt sok zsidó életét mentette meg. 1957-ben halt meg Rómában a Szent Brigitta házban „a szegények anyja és a lelkek mesternője”. Ma a rend 13 országban kb. 600 nővérrel fejt ki áldásos tevékenységet. II. János Pál 2000- ben avatta boldoggá. Ha hivatalosan nem is tartozott a ferences családhoz, a ferences III. rendi Szent Brigitta révén a rendhez közel áll.
A II. Vatikáni zsinatnak az ökumenizmusról szóló tanításából: „Kijelenti a zsinat, hogy meggyőződése szerint az összes keresztények kiengesztelődése Krisztus egy és egyetlen egyházában emberi erőket és képességeket meghaladó szent szándék. Ennélfogva Krisztusnak az egyházért mondott imádságába, az Atyának irántunk való szeretetébe és a Szentlélek erejébe veti minden reményét.”
Imádság:
Istenünk, te Boldog Mária-Elisabeth nővért változatos életúton vezetted a katolikus hitre és a Szent Brigitta rend új közösségének megalapítására, add meg nekünk, hogy itt a földön erényes életét kövessük s így az örök boldogságban egykor társai lehessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése