Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. július 18., szerda

BOLDOG CRISCI PÉTER



BOLDOG CRISCI PÉTER 
III. r. 
(+1323)

 
A 13. század második felében Foligno*-ban született. Mint Szent Ferenc, o is gazdag kereskedo fia volt s fiatal éveiben világias életet élt. Bár szülei arra törekedtek, hogy jó keresztényt neveljenek belole, o léha életu társaival kicsapongó életet folytatott. Harminc éves korában gyökeresen megváltoztatta életét. Szüleit ebben az idoben veszítette el s ez mélyen megrendítette. Ekkor lépett be a ferences III. rendbe. Az isteni kegyelem hatása alatt belátta a földi élvezetek haszontalanságát. Eladta gazdag örökségét s a pénzt teljes egészében a szegényeknek adta. Munkájával szerzett keresetébol tartotta fenn magát, de annak nagy részét is a szükséget szenvedoknek adta, maga pedig nagyon szukösen élt. Sokszor hetekig kenyéren és vizen böjtölt. Nem lévén saját lakása, éjszakára rendszeresen a templom harangtornyában húzta meg magát. Gyakran elzarándokolt Rómába, Assisibe. Különösen kedves volt számára a Porciunkulai kápolna. A nép nagy része épült megváltozott élete példáján, de régi rossz barátai nem tudták neki megbocsátani, amiért elhagyta oket, megfosztva az ingyen evéstol-ivástól és szórakozásoktól. Egy helybeli bíróságnál eretnekséggel vádolták be. De ártatlansága hamar beigazolódott és magaviselete a legnagyobb dícséreteket érdemelte ki. Isten csodákkal is megmutatta, mennyire kedvét lelte Péter életében. 1323. júl. 18- án bekövetkezett halála után Foligno népe mindjárt mennyei közbenjáróként kezdte tisztelni. Hivatalosan VI. Orbán pápa erosítette meg tiszteletét 1385-ben.
A Ferences Martyrologium ezt írja róla:
„Folignoban Boldog Crisci Péter hitvalló a III. rendbol, aki egyszeruségével, bunbánatával, a könnyek adományával és csodáival tunt ki, kinek ünnepét apostoli engedéllyel ugyanott szentmisével júl. 19-én ünneplik meg.”
Imádság:
Istenünk, te Boldog Pétert a világias életbol Szent Ferenc atyánk követése útjára vezetted, add, hogy bunbánó és erényes élete példáját követve eljussunk a mennyei dicsoségbe. Krisztus, a mi Urunk által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése