Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. július 12., csütörtök

Sandri bíboros: örömteli és testvéri volt a bari ökumenikus imatalálkozó



Sandri bíboros: örömteli és testvéri volt a bari ökumenikus imatalálkozó

Egyértelműen pozitív mérleget vont a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa a július 7-i találkozóról, amelyen a pápa együtt imádkozott a békéért a keleti egyházak vezetőivel.

Csökken a keresztények száma a Közel-Keleten

Az Osservatore Romano napilapnak adott interjújában Leonardo Sandri bíboros örömteli, boldog napnak nevezte július 7-ét, mely a testvéri együttlét, az egység, a közös aggódás és a békekeresés jegyében telt Kelet és Nyugat közös szentje, Mürai Szent Miklós városában. Együtt imádkoztak a szeretett és meggyötört Szíriáért és Irakért, megerősítve közös elkötelezettségüket a háborútól, üldözéstől, hatalomharctól szenvedő keresztény testvérekért, akik egy olyan érdekkonfliktus kellős közepén találják magukat, amely idegen a térségtől, a lakosságtól. Ez azonban hallatlan menekültáradatot indított el, és szörnyű sebet ejtett a keresztény jelenléten, mely egyre csökken a Közel-Keleten. Ezért mondta a pápa, hogy Közel-Kelet a keresztények nélkül elveszíti sajátos arculatát.

Elégedettek voltak a közel-keleti vezetők, hogy a pápa meghallgatta őket

Lelkesen és örömmel vettek részt a találkozón a közel-keleti pátriárkák, annál is inkább, mert a kezdeményezés ötlete tőlük indult. Káld és ortodox püspökök is kérték a pápát, hogy tegyen valamit a közös fellépés érdekében. Közel-keleti püspökök írtak a Szentatyának, hogy hívjon össze egy ülést, amelyen katolikusok, ortodoxok összegyűlnek a térség keresztényeinek megsegítésére – mondta el a vatikáni napilapnak Sandri bíboros. Nagy öröm volt számukra, hogy a pápa meghallgatta őket. Nagyra értékelték Bari városának és az érsekségnek a vendéglátását, és büszkén álltak Ferenc pápa mellett. Ami a Keleti Egyházak Kongregációjának kompetenciáját illeti, a katolikus pátriárkák szinte valamennyien jelen voltak. Csupán a melkita pátriárka nem tudott eljönni, mivel nem szakíthatta félbe amerikai látogatását, viszont az aleppói metropolita, Jeanbart érsek képviselte őt.

Előrelépés az egység felé

Konkrét előrelépésről beszélhetünk a bari találkozóval kapcsolatban, mely nem tárgyalóasztalnál, hanem az együttlétből született. Olyasformán, mintha rátalálnánk az ima és a beszélgetés új formájára, amivel megmutathatjuk a világnak azt az egységet, amelyet annyira siratunk, mert elvesztettünk – magyarázta a bíboros. Azt az egységet, amely felé mind haladni akarunk. Amikor körülnéztünk, megállapíthattuk: Milyen szép és örömteli, amikor a testvérek együtt vannak!

Mindenki hozzászólhatott a témához, a pápa is beszélt

Pierbattista Pizzaballa érsek felszólalásán túl mindenki elmondhatta véleményét a Szent Miklós-bazilikában, ahol zárt ajtók mögött zajlott a megbeszélés Ferenc pápa és a keleti egyházak vezetői között. A jeruzsálemi latin pátriárkátus apostoli adminisztrátorának beszámolója mindenkire nagy hatással volt, és ezzel kapcsolatos észrevételeiket meg is osztották egymással – kezdve a Szentatyával. Valóban újdonságnak számít, vagyis hogy az egyes felszólalásokat, nézőpontokat, véleményeket összegyűjtve beszélgetünk egymással, és ez előrevetíti a jövőbeli közös munkát – jegyezte meg a vatikáni bíboros.

Ha Jézust követjük, akkor a valódi ökumenizmus útján járunk

És hogy miért éppen Barit választották a találkozó színhelyéül? Bariba a világ minden tájáról érkeznek zarándokok, nemcsak Európából, hanem a Közel-Keletről is. A katolikusok és az ortodoxok egyaránt előszeretettel keresik föl Szent Miklós városát, hiszen a mürai püspök keleten és nyugaton is nagy tiszteletnek örvend. Emellett Bari őrzi az Úti Boldogasszony ősi ikonját, amely előtt a város érsekével, két keleti pátriárkával, püspökökkel és papokkal vasárnap szentmisét mutattak be a székesegyház kriptájában. Az első századokat idéző szentkép előtt misézni az ökumenizmusról tanúskodik. A Szűzanya kezének mozdulatával jelzi az utat a pápának, a pátriárkának, mindenkinek: Íme az út, Jézus. Ha Jézus tanúi vagyunk és az ő igéjét hirdetjük – nemcsak szóval, hanem életünkkel is – akkor éljük meg a valódi ökumenizmust. A szervezés, a közös ima, a lakosság részvétele az eseményen Bariban, melyet a Kelet ablakának neveznek, nagyszerű kezdeményezés volt, amely igazán jól sikerült – jelentette ki Leonardo Sandri bíboros.

Mit hoz a jövő? Békét és igazságosságot kíván a világ

A jövőbeli távlatokról szólva már nem nyilatkozott ilyen optimistán a főpásztor, hiszen a Közel-Keletről érkező aggasztó hírek mindenkit lesújtanak. Ekkora szenvedés láttán elakad a szó. Csak remélhetjük, hogy a háborús katasztrófa felelősei meghallgatják a bari találkozó üzenetét. Békét kíván az emberiség! Vessenek véget az emberek, a gyermekek szenvedésének, ahogyan azt a Szentatya kérte, amikor a Szent Miklós-bazilika előtt galambokat eresztettek az égbe. „Jöjjön el neked a béke!” (Zsolt 122,8) Nincs más út a jövő építésére, csak ha biztosítjuk a békét és a biztonságot, a szabadságot és az igazságosságot, valamint a fejlődést ebben a térségben. A július 7-i imatalálkozó megmutatta, hogy Olaszország és Bari milyen szerepet játszik a Krisztus nevében való békére és igazságosságra épülő jövő megteremtésében – zárta az Osservatore Romano-c. vatikáni napilapnak adott interjúját Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése