Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. augusztus 27., hétfő

Évközi 21. hét hétfő



Évközi 21. hét hétfő


A mai Szentleckében az Apostol a tesszaloniki hívek hitének erősödését dicséri, amelynek megvannak a látható gyümölcsei. A Krisztusban gyökeret vert hit intelligens, vagyis lényeglátó, van arányérzéke, nem a hit apróbb elemeibe kapaszkodik; nem bizonytalan és vitatható teológiai kérdésekre alapoz, még csak nem is egy-egy hitigazságra, hanem a keresztény hit lényegéig és forrásáig megy vissza: a Szentháromság egy Istenhez. Akkor mutatkozik meg, hogy a hitünk megerősödött, amikor következetesen döntéseket hozunk azért a misztériumért, amelyet a kinyilatkoztató Isten feltárt előttünk, amikor életünk már a felszínen és a mélyben egyaránt ennek következményeképpen és ennek megfelelően alakul.

A megerősödött hitű ember szüntelenül szembesül egy olyan személyes valósággal, aki a legmeghatározóbb realitás lesz az életében, s akitől függ minden tekintetben. Ez a függés adja állhatatosságának erejét, ebben alakítja erkölcseit mindenkor Jézus Krisztushoz, s ebben szolgáltatja ki magát mindennap az ő igazságos és méltányos ítéletének. A hit további megerősödését szolgálja Isten igazságos ítéletének komolyan vétele. Függetlenül attól, hogy a legfrissebb statisztikák szerint a keresztények közül is kevesen hisznek abban, hogy létezik pokol, és hogy vannak, akik elkárhoznak, az állhatatos és intelligens hit úgy tartja, hogy ez az egy élet adatott itt a földön, hogy az Istentől jövő üdvösséget elfogadjuk, és ha ezt elmulasztjuk, utána már késő lesz. S ez nem egy egész életünket megnyomorító fenyegetés, hanem a béke és öröm forrása, mert a végső ítéleten a Bíró az a Jézus Krisztus, aki értünk meghalt és feltámadt.

Urunk Jézus, erősítsd, kérünk, Beléd vetett hitünket, és segíts kegyelmeddel, hogy ha a tesszaloniki hívek annyi üldözést és zaklatást elviseltek Érted, akkor mi se rémüljünk meg, ha munkahelyünkön vagy valamely társaságban esetleg kinéznek minket amiatt, hogy Hozzád tartozunk, hanem készek legyünk életünkkel tanúskodni Rólad, s így neved megdicsőüljön bennünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése