Ferenc pápa Dublinban: Nincs hibátlan család, a megbocsátás az alapja mindennek!
Augusztus 25-én a dublini Croke Park stadionban rendezték meg a családok ünnepét, a családok világtalálkozójának legszínesebb programját. Az énekeket és táncokat követően öt, különböző országból érkezett család tanúságtétele hangzott el, a Szentatya ezt követően mondta el beszédét.
Kedves testvéreim, jó estét kívánok!
Köszönöm
a meleg fogadtatást! Jó veletek lenni! Jó dolog ünnepelni, mert az emberibbé és
keresztényibbé tesz bennünket. Segít annak a tudatnak az örömét is megosztani
egymással, hogy Jézus szeret bennünket, kísér életünk útján, és mindennap
közelebb vonz bennünket magához.
Minden
családi ünnepen megfigyelhető, hogy ott van mindenki: apák, anyák, nagyszülők,
unokák, nagybácsik és nagynénik, unokatestvérek, és valamiképpen azok is jelen
vannak, akik nem tudtak elmenni, és akik túl messze laknak; mindenki. Ma
Dublinban családi ünnepre gyűltünk egybe, hogy hálát adjunk Istennek azért,
amik vagyunk: az egész földet behálózó egyetlen család Krisztusban. Az Egyház
Isten gyermekeinek a családja. Olyan család, amelyben együtt örülünk az
örvendezőkkel, és együtt sírunk azokkal, akiket lesújt a fájdalom, vagy úgy
érzik, hogy az élet padlóra küldte őket. Olyan család, amelyben mindenkivel
törődünk, mert Isten, a mi Atyánk valamennyiünket az ő gyermekévé tett a
keresztségben. Ezért buzdítom állandóan a szülőket, hogy amint lehetséges,
kereszteltessék meg gyermekeiket, hogy azok Isten nagy családjához tartozzanak.
Mindenkit hívni kell az ünnepre, a legkisebb csöppséget is! Ezért kell korán
megkeresztelni. Van egy másik szempont is: ha a gyermeket már kisgyermekkorában
megkeresztelik, beköltözik szívébe a Szentlélek. Hasonlítsuk össze: van egy
keresztség nélküli gyermek, mert a szülei azt mondják: „Most nem kereszteljük
meg, hanem majd akkor, ha nagy lesz”; és van a megkeresztelt gyermek, szívében
a Szentlélekkel: emez erősebb, mert belül magában hordozza Isten erejét!
Kedves
családok, ti alkotjátok Isten népének túlnyomó többségét. Milyen képet mutatna
az Egyház nélkületek? Szobrokból álló Egyház, egyedülálló emberekből álló
Egyház lenne. A szeretet öröméről szóló Amoris laetitia buzdítás azért
íródott, hogy segítse a család szépségének és fontosságának felismerését, annak
fényeivel és árnyaival együtt, s ezért akartam, hogy a családok mostani
világtalálkozójának „A család evangéliuma, öröm a világnak” legyen. Isten arra
vágyik, hogy minden család világítótorony legyen, mely az ő szeretetének örömét
árasztja a világba. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mi, miután találkoztunk a
megmentő Isten szeretetével, igyekszünk – szavakkal vagy azok nélkül –
nyilvánvalóvá tenni azt a jóság gesztusaival a mindennapi rutinban és a nap legegyszerűbb
mozzanataiban.
És ezt
hogy hívják? Életszentségnek hívják. Szívesen beszélek a „szomszédos ajtó”
szentjeiről, azokról a mindennapi emberekről, akik Isten jelenlétét tükrözik az
életben és a világ történelmében (vö. Gaudete et exsultate apostoli
buzdítás, 6–7). A szeretetre és a szentségre szóló hivatás nem kevesek
kiváltsága. Nem! Ma is, ha van szemünk meglátni, észrevehetjük körülöttünk.
Csendesen ott van minden olyan család szívében, amely szeretetet, megbocsátást
és irgalmasságot kínál fel, amikor látja, hogy arra van szükség, és ezt
csendesen, kürtszó nélkül teszi. A család evangéliuma valóban öröm a világ
számára, minthogy ott, családjainkban, Jézus mindig megtalálható; ott lakozik
egyszerű és szegényes körülmények között, mint annak idején a názáreti szent
család házában.
A
keresztény házasságot és a családi életet akkor tudjuk felfogni a maga teljes
szépségében és vonzerejében, ha az Isten szeretetében horgonyoz, aki saját
képére teremtett bennünket, hogy szeretetének és szentségének ikonjaként
megdicsőíthessük őt a világban. Apukák és anyukák, nagypapák és nagymamák,
gyermekek és unokák, mind arra hívattak, hogy megtalálják a családban a
szeretet teljességét. Isten kegyelme segít, hogy mindennap egy szívvel, egy
lélekkel tudjunk élni. Az anyósok és a menyek is! Senki sem állítja, hogy
könnyű lenne; ti jobban tudjátok ezt nálam. Olyan ez, mint a teakészítés:
könnyű felforralni a vizet, de a jó teához idő és türelem kell; ki kell várni,
míg a tea szétáradása megtörténik, míg a főzet elkészül. Ugyanígy, Jézus nap
nap után felmelegít bennünket szeretetével, úgy, hogy áttárja egész lényünket.
Szent szívének kincsestárából megadja annak kegyelmét, hogy begyógyuljanak
sebeink, megnyíljon elménk és szívünk arra, hogy meg tudjuk hallgatni, érteni egymást,
és meg tudjunk bocsátani egymásnak.
Az előbb
hallhattuk Felicité, Isaac és Ghislain tanúságtételét, akik Burkina Fasóból
jöttek. Egy megrendítő megbocsátási történetet meséltek el, mely a családjukban
történt. A költő azt mondta: „Tévedni emberi, megbocsátani isteni dolog.”
[Alexander Pope] Így igaz: a megbocsátás Isten különleges ajándéka, mely
begyógyítja sebeinket, közelebb visz a többiekhez és őhozzá. A megbocsátás
apró, egyszerű, mindennap gyakorolt gesztusai képezik azt az alapot, amelyre
egy szilárd keresztény családi életet építeni lehet. Ezek arra köteleznek
bennünket, hogy legyőzzük a gőgöt, a félrehúzódást, a kibéküléssel szembeni
zavarodottságot. Gyakran előfordul, hogy megharagszunk egymásra, és szeretnénk
kibékülni, de nem tudjuk, hogyan tegyük. Zavarban vagyunk, nem tudjuk, hogyan
béküljünk ki, de ki akarunk békülni. Nem olyan nehéz ez! Könnyű! Cirógasd meg a
másikat, s már meg is történt a kibékülés. Szívesen szoktam arról beszélni,
hogy a családban meg kell tanulnunk három szót, te [Ghislain], kimondtad ezt a
három szót: „bocsánat”, „kérlek”, „köszönöm”. Három szó. Melyik három szóról
van szó? Mindenki mondja! [Sorry, please, thank you.] Ismételjük meg! [Sorry,
please, thank you.] Nem hallom… [Sorry, please, thank you.] Nagyon köszönöm!
Amikor veszekedtél otthon, mielőtt ágyba mész, gondolkodj el, hogy bocsánatot
kértél-e, és mondtad-e, hogy sajnálod. Mielőtt befejeződik a nap, ki kell
békülni! Tudjátok-e miért kell kibékülni a nap befejezése előtt? Azért, mert ha
nem békültök ki, másnap kezdődik a „hidegháború”, amely roppant veszélyes!
Óvakodjatok a hidegháborútól a családban! De időnként kedved támadhat, hogy egy
másik szobába menj aludni, külön, egyedül; ha így érzed, akkor egyszerűen
kopogj be az ajtón, és mondd: „Bejöhetek?” Csak egy tekintetre, egy kedves
szóra, egy csókra van szükség… és minden olyan lesz, mint korábban. Azért
mondom ezt, mert amikor a családok ezt megteszik, életben maradnak. Nem létezik
hibátlan család; a megbocsátás szokása nélkül a család betegen fejlődik, és egy
idő után szétesik.
Megbocsátani
azt jelenti, hogy valamit magunkból a másik rendelkezésére bocsátunk. Jézus
mindig megbocsát nekünk. Az ő bocsánatának erejében mi is meg tudunk bocsátani
másoknak, ha tényleg akarjuk. Nem ezért imádkozunk, amikor a Miatyánkot
mondjuk? A gyermekek akkor tanulnak meg megbocsátani, amikor látják, hogy
szüleik megbocsátanak egymásnak. Ha megértjük ezt, akkor fel tudjuk mérni
Jézusnak a házassági hűségről adott tanításának nagyságát. Messze nem egy hűvös
törvényi kötelezettségről van szó, hanem főleg magának Istennek a hatalmas
ígéretéről, ő ugyanis megígéri hűségét szavához és korlátlan kegyelméhez.
Krisztus meghalt értünk, hogy mi is képesek legyünk megbocsátani egymásnak és
kibékülni egymással. Ily módon, mint személyek és mint családok megértjük Szent
Pál szavait: minden elmúlik, de „a szeretet sosem múlik el” (1Kor 13,8).
Nisha és
Ted, köszönjük tanúságtételeteket, melyet Indiából hoztatok, ahol arra
tanítjátok gyermekeiteket, hogy igazi család legyenek. Segítettetek azt is
megértenünk, hogy a közösségi média nem szükségszerűen problémát jelent a
családoknak, hanem segíthetik a családokat, hogy hálózatot alkossanak
barátságból, szolidaritásból, egymás segítéséből. A családok az interneten
keresztül saját javukra egymáshoz kapcsolódhatnak. A közösségi média jótékony
hatású lehet, ha mértékkel és megfontoltan használjuk. Például ti, akik részt
vesztek a családoknak ezen a világtalálkozóján, spirituális „hálót” alkottok, a
barátság szövetét alkotjátok; és a közösségi média segíthet benneteket, hogy
kapcsolatban maradhassatok egymással, és ezt a kapcsolatot ki tudjátok bővíteni
a világ más tájain élő többi család felé. Ugyanakkor nem szabad engedni, hogy
ezek az eszközök veszélyeztessék az igazi, hús-vér kapcsolatot, és virtuális
világba zárjanak be bennünket, és így elszigeteljenek a konkrét kapcsolatoktól,
amelyek arra ösztönöznek, hogy közösségben másokkal a legjobbat adjuk
magunkból. Ted és Nisha története valószínűleg segítheti az összes családot,
hogy elgondolkodjanak, nem lenne-e jobb kevesebb időt szánni ezekre a technikai
eszközökre, és több minőségi időt tölteni egymással és Istennel. Amikor
túlzásba viszed a közösségi média használatát, akkor „külső keringési pályára
állsz”. Amikor az asztalnál ültök, és ahelyett, hogy beszélgetnétek egymással a
családban, mindenki a mobiltelefonját böngészi és a kinti világhoz kapcsolódik,
akkor „külső keringési pályán” vagytok. Ez veszélyes! Miért? Mert elvon a
család konkrétságától, egy „légnemű”, tartalom nélküli életbe sodor téged.
Vigyázzatok erre! Emlékezzetek Ted és Nisha történetére, akik azt tanítják
nekünk, hogy helyesen használjuk a közösségi médiát.
Hallottuk
Enasstól és Sarmaadtól, hogy lehet a családon belüli szeretet és hit az erő és
a béke forrásává a háború és üldözés kiváltotta erőszak és pusztítás közepette
is. Az ő történetük eszünkbe juttatja azokat a tragikus helyzeteket, amelyeket
sok család elszenved, sokan kénytelenek elhagyni otthonukat, máshol keresve
biztonságot és békét. De Enass és Sarmaad azt is megmutatták nekünk, hogyan
lehet a családból kiindulva és sok más család szolidaritásának köszönhetően
újraépíteni az életet, és hogyan születhet újjá a remény. Láttuk ezt a
támogatást Rammynek és testvérének, Meeladnak a videóján, amelyen Rammy
kifejezte mélységes háláját a bátorításért és segítségért, amelyet családja
kapott sok keresztény családtól, a világ minden tájáról, akik lehetővé tették,
hogy visszatérhessenek településeikre. A családok minden társadalomban békét
szülnek, mert megtanítják a szeretetet, a befogadást és a megbocsátást, melyek
a legjobb ellenszert jelentik a gyűlölködésre, az előítéletre és a bosszúra,
amelyek megmérgezik az egyes emberek és a közösségek életét.
Amint
egy kiváló ír pap [Patrick Peyton] tanította: „a család, amely együtt imádkozik,
együtt is marad”, és békét sugároz. Az ilyen család nagy segítséget nyújthat
olyan családoknak, amelyek nem élnek békében. Ganni atya halála után Enass,
Sarmaad és családjaik a megbocsátást és a megbékélést választották a gyűlölet
és a harag helyett. A kereszt fényénél felismerték, hogy a rosszat csak a jóval
lehet legyőzni, a gyűlöleten csak a megbocsátással lehet felülkerekedni. Szinte
hihetetlen, hogy békére tudtak lelni Krisztus szeretetében, egy olyan
szeretetben, amely mindent újjáalkot. Ma este velünk osztják meg ezt a békét.
Imádkoztak. Az imádság. Az együttimádkozás. Miközben hallgattam a kórust,
láttam ott egy anyukát, aki tanította gyermekének a keresztvetést. Kérdezem
tőletek: ti megtanítjátok gyermekeiteknek a keresztvetést? Igen vagy nem?
[Yes.] Vagy azt tanítjátok, hogy valami ilyesmit csináljanak [gyors,
jelentéstelen kézmozdulatot végez], amiről azt se lehet tudni, mit fejez ki?
Nagyon fontos, hogy a gyermekek már kiskorukban megtanuljanak helyesen
keresztet vetni: ez az első hitvallás, amelyet megtanulnak, az Atyában, a
Fiúban és a Szentlélekben való hit megvallása. Ma este, mielőtt lefeküdnétek,
ti, szülők, tegyétek fel magatoknak a kérdést: megtanítom-e gyermekeimnek a
helyes keresztvetést? Gondolkodjatok el ezen, ez ugyanis a ti feladatotok!
Krisztusnak
a mindent megújító szeretete az, ami lehetővé teszi azt a házasságot és
házastársi szeretetet, amelyet hűség, felbonthatatlanság, egység és az élettel
szembeni nyitottság jellemez. Ez látható az Amoris laetitia negyedik
fejezetében. Ezt a szeretetet láttuk Maryben, Damianben és tízgyermekes
családjukban. Kérdezlek benneteket [Maryhez és Damianhez fordul]: gyermekeitek
fel szoktak idegesíteni benneteket? [Bólogatnak.] Igen, az élet már csak ilyen!
De milyen jó dolog, ha valakinek tíz gyermeke van! Köszönöm! Köszönjük
szavaitokat, a szeretetről és hitről tett tanúságtételeteket! Ti
megtapasztaltátok, hogy Isten szeretete képes teljesen átalakítani életeteket,
és képes megáldani benneteket egy szép család örömével. Azt mondtátok, hogy
családos életetek kulcsa az őszinteség. Megértjük elbeszélésetekből, mennyire
fontos, hogy állandóan felkeressük az igazságnak és a szeretetnek azt a
forrását, amely képes átalakítani életünket. Kicsodát? Jézust, aki nyilvános
működését épp egy lakodalmon kezdte. Ott, Kánában a vizet finom újborrá
változtatta, mely lehetővé tette, hogy pompásan folytathassák az örömteli
ünneplést. Elgondolkodtatok-e már azon, mi lett volna, ha Jézus nem tette volna
meg ezt? Gondoltatok-e már arra, mennyire szörnyű egy lakodalmat vízzel
befejezni? Szörnyű! Mária megértette ezt, és ezért mondta a fiának: „Nincs
boruk.” Jézus pedig megértette, hogy az ünnep rosszul végződne, ha csak víz
maradna. Így van ez a házastársi szeretettel is. Az újbor érlelődik a jegyesség
szükséges, átmeneti ideje alatt, a házas élet folyamán pedig éretté válik a
kölcsönös önátadásban, mely lehetővé teszi, hogy a házasok, ketten, „egy
testté” váljanak. És hogy meg tudják nyitni szívüket a szeretetre szomjazók
felé, különösen azok felé, akik egyedül, elhagyatottan élnek, akik gyengék,
sebezhetők, a kidobás kultúrája által félresöpörtek. Ma ugyanis ilyen
kultúrában élünk, ez mindent kidob: mindent kidob, ami nem hoz hasznot, kidobja
a gyermekeket, mert kellemetlenséget okoznak, kidobja az öregeket, mert nincs
rájuk szükség… Csak a szeretet ment meg bennünket ettől, a kidobás
kultúrájától!
A
családok mindenhol arra kaptak meghívást, hogy növekedjenek és boldoguljanak, a
nehézségek és korlátok között is, ahogyan azt a korábbi nemzedékek is tették.
Valamennyien a családok hosszú láncolatának vagyunk a részei, mely az idők
kezdetéig nyúlik vissza. Családjaink emlékezetből élő kincsek, gyermekekkel,
akik majd maguk is szülők és nagyszülők lesznek. Tőlük kapunk identitást,
értéket és hitet. Láthattuk ezt Aldónál és Marissánál, akik több mint ötven éve
házasok. Házasságuk egy a szeretetnek és a hűségnek emelt emlékmű! Unokáik
fiatalon tartják őket; otthonuk tele van örömmel, boldogsággal és tánccal. Jó
volt látni [a videón], ahogy a nagymama tanítja táncolni az unokákat! Kölcsönös
szeretetük Isten ajándéka, melyet örömmel adnak tovább gyermekeiknek és
unokáiknak.
Az a
társadalom – erre jól figyeljetek! –, amely nem becsüli meg a nagyszülőket, egy
jövő nélküli társadalom. Abból az Egyházból, amely nem viseli szívén a
nemzedékek közötti szövetséget, hiányozni fog az, ami valójában számít, a
szeretet. Nagyszüleink megtanítják nekünk a házas és szülői szeretet
jelentését. Ők maguk is családban nőttek fel, és gyermekként és testvérként is
megtapasztalták a szeretetet. Ezért a tapasztalat és a bölcsesség gazdag
kincsestárát jelentik az új nemzedékek számára. Nagy hiba, ha nem kérdezgetjük
az időseket tapasztalataikról, vagy ha azt gondoljuk, hogy a velük való
beszélgetés csak időpocsékolás. Szeretnék itt köszönetet mondani Missynek a
tanúságtételéért. Azt mondta, hogy a nomádok között a család mindig az erő és a
szolidaritás forrása volt. Tanúságtétele emlékeztet bennünket arra, hogy Isten
házában mindenkinek van hely az asztalnál. Senkit sem szabad kizárni,
szeretetünknek és figyelmünknek mindenkire ki kell terjednie.
Késő
van, fáradtak vagytok, és én is az vagyok. De hadd mondjak egy utolsó dolgot!
Ti, családok, az Egyház és a világ reménye vagytok! Isten, az Atya, a Fiú és a
Szentlélek a saját képére és hasonlatosságára teremtette az emberiséget, hogy
részesévé tegye szeretetének, hogy az emberiség a családok családja legyen, és
annak a békének örvendhessen, amelyet egyedül ő adhat meg. Az evangélium
melletti tanúságtételetekkel segíthetitek Istent, hogy megvalósíthassa álmát.
Hozzájárulhattok ahhoz, hogy Isten gyermekei mind közeledjenek egymáshoz, hogy
növekedjenek az egységben, és megtanulják, mit jelent az egész világ számára
egyetlen nagy családként békében élni. Ebből a megfontolásból kiindulva
kívántam mindnyájatoknak adni egy-egy példányt az Amoris laetitiából, amelyet a
családdal foglalkozó két szinódus készített elő, és azért íródott, hogy
egyfajta útikalauzként szolgáljon ahhoz, hogy örömmel tudjátok élni a család
evangéliumát. Mária, a mi anyánk, a családok és a béke királynője támogasson
mindnyájatokat életutatokon, a szeretet és a boldogság útján!
Most
pedig az est befejezéseképpen elmondjuk a családok találkozójának imáját!
Mindnyájan közösen mondjuk el a családtalálkozó hivatalos imáját! [Nagy taps.]
God, our
Father…
[Imádság
és áldás, angolul.]
Jó
éjszakát, aludjatok jól! A holnapi viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése