Magyarok Nagyasszonya
A
megtestesülés jelenti az idők teljességét, vagyis azt a tényt, hogy minden,
amit az emberiség gondolt, érzett, elhatározott és tett Krisztus után, azt
megjelölte a megtestesülés rettenetes ítélete és felfoghatatlan irgalma. Nem
kell feltétlenül minden embernek tudnia arról, hogy kicsoda Krisztus, ahhoz,
hogy mégis Krisztus ítélete és irgalma alá kerüljön, mert „ő az igazi
világosság, aki megvilágosít minden embert” a lelkiismerete mélyén. Azonban,
akik benne hisznek, biztos és végső tudáshoz jutnak.
Amit
mi, hívők tudunk a végső kinyilatkoztatásból, az egyértelművé teszi a
lelkiismeret néha homályos vagy bizonytalan ítéletét. Egy ország alapítása
mindig is kísérlet volt arra, hogy Isten országát megalapítsák a földön:
legtöbbször téves istenismeretre alapult, néha kifejezetten Isten ellen; máskor
az igaz Isten ismeretében ugyan, de Isten országa természetének
félreismerésével. Szent István nem Isten-országot akart alapítani, hanem földi
országot, amelyet rábízott Isten szent Anyjára, akire a haldokló Istenember Jánost
bízta rá. Szent István az ő földi országát, tehát minden alattvalóját Mária
oltalmába ajánlotta, annak az Asszonynak az oltalmába, akitől Isten Fia
született. Ő pedig a kegyelem rendjében törődik a rá bízottakkal, s nemcsak a
Krisztus-hívőkkel.
Urunk Jézus, a Te szent akaratod szerint, és
első királyunk végrendelete alapján Édesanyád a mi Anyánk is. Köszönjük Neked
az ő anyai közbenjárását és hathatós pártfogását, melyet nemzetünknek annyiszor
volt alkalma megtapasztalni az elmúlt ezer esztendő folyamán. Add, hogy ma is
érezzük irántunk való megkülönböztetett szeretetét és oltalmát, s annyi baj és
nehézség közepette élő reménységgel töltsön el bennünket, hogy hozzá tartozunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése