Fehérvasárnap
Van,
hogy a fölséges és mindenható Úr kicsiny teremtményét egyszer csak elragadtatásba
ejti, szinte tudtán és akaratán kívül, a legtöbbször azonban számít a mi
közreműködésünkre is. Aki valóban hiszi, hogy Jézus Krisztus Isten megtestesült
Fia, aki feltámadt a halálból, végtelenül szeret és örök életre akar vezetni
minket, annak részt kell vennie az elragadtatásban is. És ez nem rendkívüli
látomásokat jelent, hanem a hit teljes kibontakozását.
Istennek
a keresztség óta bennünk lévő élete, és a tudás, amelyet Krisztus adott nekünk,
egy végtelen óceánba zúduló hatalmas folyam, amely sodrásának sajnos nem merjük
egészen átengedni magunkat. Inkább a parton maradunk, és sziklákba, fákba,
evilági, mulandó dolgokba kapaszkodunk, hogy el ne ragadjanak az örökkévalók.
Pedig el kell engedni ezt a világot, lemondani mindenről, még önmagunkról is,
hogy részünk lehessen az isteni örökségben. Az aszkézis, lemondás és az
elragadtatás együtt jár: ha egyszer hagyjuk magunkat elragadni, legyőzve
félelmünket az egészen más Istentől, mindjárt megtapasztaljuk a vele való
találkozás elragadtatott örömét. Ez felbátorít a további lemondásra, s a
szeretet még mélyebb, édesebb elragadtatására vezet.
Feltámadott Urunk, Jézus Krisztus, add
kegyelmedet, hogy fönséges ismereted kitágítsa értelmünket és vágyainkat a
logikai megismerésen túlra, minden földi jón messze túlra, ahol már egészen
Veled vagyunk. Ajándékozz nekünk szentséges ismereted által olyan látást, mely
a a hit józan elragadtatásában szemléli a világot, az emberi történelmet és
személyes sorsunkat; s a pusztulásra ítélt világ és az értelmetlennek látszó
emberi történelem mélyén feltárja előttünk mindennek az értelmét: a szívünkbe
rejtett örök életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése