Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. április 28., vasárnap

Isten a Biblián keresztül ad életet – Ferenc pápa a Katolikus Biblia Szövetséghez



Isten a Biblián keresztül ad életet – Ferenc pápa a Katolikus Biblia Szövetséghez

Ferenc pápa április 26-án pénteken kihallgatáson fogadta a Kelemen–teremben a Katolikus Biblia Szövetség nemzetközi kongresszusát és hozzájuk intézett beszédében a Szentírás életet közvetítő erejéről beszélt, mely mint égő fa, meleget áraszt. Hatása elsősorban a homílián keresztül válik életté, ha az igehirdető befogadta magába és azt adja tovább, ami már benne is életté vált.

Nemzetközi biblikus teológiai konferencia Rómában

Április 23-a és 26-a között tartották Rómában a Katolikus Biblia Szövetség nemzetközi  kongresszusát, melynek címe: „A Biblia és az élet”. A kongresszus jubileumot ünnepel, hiszen ötven évvel ezelőtt, 1969. április 19-án Szent VI. Pál pápa alapította meg a Katolikus Biblia Szövetséget a II. Vatikáni Zsinat tanítása szellemében, mely a Dei Verbum konstitúcióval az Isteni Kinyilatkoztatásnak megadta azt a rangot, mely az egyén és a közösség élete, a liturgia és a homília tekintetében azt a méltóságot biztosítotja, amit a Szentírás, Isten éltető és elevenítő Szava képvisel. Az előadók között szerepelt a nyitó keddi napon délután Antonio Tagle, manilai bíboros-érsek, a Katolikus Biblia Szövetség elnöke, valamint Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke.

Erősítsétek meg egymást kölcsönösen a közös küldetésben, Isten Szavának a terjesztésében

A pénteki zárónapon Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a kongresszus 300 résztvevőjét és természetesen az Írás Szavával köszöntötte őket, mégpedig Szent Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből: „Üdvözlöm Rómában mindazokat, akiket az Isten szeret, és a szentségre meghívott. Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól!” (Róm 1,7).  Ötven évvel ezelőtti alapításukra emlékeztette őket a pápa, amit használjanak fel egyházi szolgálatukban, hogy megerősítsék egymást kölcsönösen a közös küldetésben, Isten Szavának a terjesztésében.

Az Ige elviszi a világba Isten leheletét, eltölti a szívet az Úr melegével

A Szentatya beszédében a kongresszus mottójában szereplő elválaszthatatlan szópárhoz fűzte a gondolatait. „Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit” (Zsid 4,12), ahogy a Zsidókhoz írt levél mondja, Szent Péter pedig tanítja: „Elhervad a fű, s lehull a virága, de az Úr szava örökre megmarad” (1Pét 1,25). Jézus pedig maga állítja: „Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak” (Mt 24,35). Külön kiemelte a pápa, hogy az életadó Szentlélek szeret különösképpen is a Szentíráson keresztül működni. Az Ige viszi el ugyanis a világba Isten leheletét, tölti el a szívet az Úr melegével. Az akadémikusoknak a hozzájárulása és könyvek publikálása csakis ennek a célnak a szolgálatában állhat.

A Szentírás az Élet magvetésre szánt Igéje, a Feltámadott ajándéka

Ferenc pápa egy hasonlattal élt a Biblia szerepét illetően. Olyan mint a tűzifa, amit gondosan összegyűjtünk azzal a szándékkal, hogy meleget adjon. Ámde a tűzifa önmagában nem melegít, mint ahogy a legjobb tudományos tanulmányok sem adnak önmagukban életet. Szükség van tűzre, kell a Szentlélek, hogy a Biblia égjen a szívekben és életté váljon. Akkor, mint jó tűzifa hasznos lesz, hogy táplálja az égést. Ám a Szentírás nem szent könyvek gyűjteménye, amiket tanulmányozni kell, hanem az Élet magvetésre szánt Igéje, a Feltámadott ajándéka, amit be kell fogadnunk és szét kell osztanunk az ő nevében, hogy az életté váljon.

Jézus Szavára,  mely egyedül képes örök életet adni, minden nap szükségünk van

Az egyházban az Ige azt a pótolhatatlan szerepet tölti be, hogy életet fecskendezzen a tagokba. Ehhez pedig alapvetőn fontosak a homíliák. A prédikáció nem egy szónoklattani gyakorlat, hanem éppen annak a Szentléleknek a közlése, Pál szavaival: „Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából” (1Kor 2,4). Isten Szava, miután megérintette a prédikátor szívét, a Lélek közlése által meleggé és kenetté válik. Sok szó jut el naponta hozzánk, megannyi információ kapunk, de ez a sok behatás, mi ér bennünket, talán túl sok is, hiszen meghaladja a befogadási képességünket. Ám Jézus Szavára, mely egyedül képes örök életet adni, minden nap szükségünk van. Ferenc pápa idézett XVI. Benedek 2010-ben megjelent Verbum Domini kezdetű apostoli buzdításából: „Milyen szép is lenne a Szentírás iránti nagyobb szeretet új tavaszát látni Isten Népe minden tagja részéről, úgyhogy elmélyüljön a  kapcsolat magának Jézusnak a személyével” (72). Majd az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításból a saját szavát idézte Ferenc pápa: „A Szentírás az egyház dobogó szíve, mely életre kelti a Test tagjait. A Szentlélek vágya, hogy az Egyház Testét az Isten Szava formálja”. Ferenc pápa szerint az egyház ne önmagától és ne önmagáról beszéljen, hanem ajkán és szívében Isten Igéje legyen úgy, hogy naponta merít belőle. Ellenben ott az örökös kísértés, hogy saját magunkat hirdessük, hogy a mi dinamikánkról beszéljünk, ami persze nem közvetít életet.

Az Egyház mindig nyitott a Lélek előre kiszámíthatatlan újdonságaira

Isten Igéje ugyanis életet ad minden hívőnek, kéri, hogy mondjon le magáról, és  Őt hirdesse. Olyan mint az idézett kétélű kard, mely megítél, megsebez, de meg is gyógyít. Az Ige segít abban, hogy húsvéti módon éljünk, mint egy búzaszem, mely elhalva életet terem, mint kipréselt szőlő mustjából fakadó bor. A Lélek ilyen radikális módon újítja meg az életet. Nem hagy nyugodtan, kérdőre von. Az Isten Igéje hallgatásában élő Egyház soha nem elégedett saját biztonságával, mindig nyitott a Lélek előre kiszámíthatatlan újdonságaira. Nem fárad bele, hogy hirdesse az Igét, nem enged a csalódásnak, meg nem szűnően szolgálja a közösséget.

Isten Igéje olyan, mint egy centrifuga, mely kirepít

Az egyház az Igéből táplálkozik, hogy hirdesse ezt az Igét. Nem beszél rá senkit, de leszáll az utcák szintjére, mert ott élnek az emberek. Soha nem fél attól, hogy hirdesse az Igét, nem tart attól, hogy megvetik. A Biblia a legjobb injekció a bezárkózás és az önmagunkkal való beszélgetés ellen, megóv az önelégültségtől és a győzelemittasságtól. Arra indít, hogy lépjünk ki magunkból. Isten Igéje olyan, mint egy centrifuga, mely kirepít. Nem szereti a langyosságot, hanem a tüzet és szelet kedveli.

A Biblia szava terjedjen szerte a világban

Beszéde végén Ferenc pápa ismét Pál apostol szavát idézte: „Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen, és dicsőségre jusson” (1Tessz 3,1). Imádkozzunk, hogy a Biblia ne maradjon  könyvtárak polcain a többi könyv között, hanem terjedjen szerte a világban!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése