Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. május 4., szombat

Húsvét 2. hét szombat




Húsvét 2. hét szombat


Az ember ősi tapasztalata, hogy mindannyiszor félelem keríti hatalmába, ha olyannal találkozik, ami felülmúlja őt és ami fölött nincs hatalma. Ezért keltenek bennünk rémületet a természet erői: a szélvész, a vihar, a tűzvész, az árvíz vagy a földrengés. De a legnagyobb félelem, melyet a természetet is felülmúló transzcendens világ ébreszt bennünk, már a bukott Ádám sajátja, hiszen Isten az embert eredendően olyannak teremtette, hogy érzéke, sőt képessége legyen rá. A természetfelettitől való rettegés, az Istentől való sötét félelem csak a bűnbeesett ember osztályrésze, s ennek tapasztalata kétségkívül szerepet játszott a világ vallásainak kialakulásában. (Ebben az értelemben lehet igazság a marxi valláskritikában.) A kereszténység azonban ebből a kijelentésből született: „Én vagyok, ne féljetek!” S amikor Jézus maga oldja fel félelmeinket és aggályainkat, nem csupán békesség költözik a szívünkbe, de mindjárt révben is vagyunk.

Milyen csodálatos! Egyszerre igaz az, hogy Jézus velünk hajózik a bárkánkban, s az is, hogy ahol ő van, máris partot érünk. Az előbbi az Egyház misszióját jelenti, amelynek kezdeteiről olvastunk a mai Szentleckében, az utóbbi pedig arra utal, ami örök és változatlan az Egyházban, ahol már elértük az örökkévalóság kikötőjét, s ahol tökéletes dicséretet zengünk az Atyának a Fiú által a Szentlélekben.

Urunk Jézus, ugyan melyikünk mondhatná el magáról, hogy már teljesen evangéliumi ember, és szeretetében nincsen semmi félelem? Mi mindnyájan csak részben vagyunk evangéliumiak, és bizony, még sokszor nagyon is félünk Tőled és félünk az Atyától. Bocsásd meg, kérünk, kishitűségünket, mint ahogyan azt is, hogy olykor azzal próbáljuk leplezni szennyes félelmünket, hogy bizalmaskodva, könnyedén, már-már félvállról beszélünk Veled és Rólad. Küldd el, Urunk, szívünkbe az istenfélelem Lelkét, aki megtanít az isteni fölség megrendült tiszteletére, és minden hamis félelmünktől megszabadít minket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése