Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LVIII.
Boldog férj és édesapa.
„A király azután így szólt Józsefhez: A fáraó én vagyok, de a te parancsod nélkül se kezét, se lábát ne mozdítsa senki Egyiptom egész földjén. Új nevet is adott neki, és elnevezte Szafanet Fáneknek, (ami Világszabadítót jelent), és feleségül adta neki Ászenetet, Putifárnak, a heliopoliszi papnak a lányát”. (Ter 41,44-45) Sokkal szimpatikusabbnak tűnik ez a jelenetsor, mint sok modernebb történet: a fáraó nagyúr: két tisztviselőjét a legvadabb börtönbüntetéssel sújtja, látszólag nem törődik velük. Aztán történik valami. Egyiket azonnal visszahelyezi előbbi munkakörébe pohárnoknak, a másikat felakasztatja. Aztán elfogadja visszavett szolgája döntő ötletét, hogy álmát biztonsággal fejtse meg! Figyel, lát, ért mindent. Helyettesévé teszi az Isten küldöttét. Elfogadja tanácsait. Kezdeti vele a hatalom gyakorlását, de a felkészülést is: az ORSZÁGA NÉPÉNEK és A KÖRNYEZŐ ORSZÁGOKNAK MEGMENTÉSE A CÉL. Meggazdagszik maga is. Ez a zseniális idegen remek ember, biztosítani kell számára a teremtő által kigondolt környezetet: a hozzávaló feleséget, a gyerekeket a családot. Idegen- új hazájában nem ismer senkit. A király maga választ neki asszonyt. És ők mind mellette voltak már az öröm esztendőiben, jelezve, hogy a család nem nyűg, hanem Isten ajándékának a teljessége itt a földön. Amit még nem is sejtett, hogy elvesztett édesapja hozzá kerül, ő, a fia mentheti meg az egész család életét, és amikor apja halni készül, nem őt, Józsefet áldja meg, hanem térdére ültetve fiának fogadja unokáit. Teljes lesz öröme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése