Elmélkedés a Család évében LXXXIX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXXIX.



Mózes önkéntes száműzetése.



„De a fáraó is hallott a dologról, és halálra kerestette Mózest. Erre ő elmenekült a fáraó színe elől, és Mádián földjén telepedett meg. Elérkezett tehát Mádián földjére, és leült egy kút mellé. Mádián papjának volt hét lánya, ezek odajöttek vizet meríteni. Megtöltötték az itatókat, és meg akarták itatni apjuk nyáját. Odajöttek azonban a pásztorok, és elkergették őket. Felkelt erre Mózes, megvédelmezte a lányokat, és megitatta juhaikat. Amikor azok visszatértek atyjukhoz, Ráguelhez, az megkérdezte tőlük: Miért jöttetek meg hamarabb a szokottnál? Egy egyiptomi férfi kiszabadított minket a pásztorok kezéből, sőt vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat. Erre ő megkérdezte: Hol van ő? Miért engedtétek el azt az embert? Hívjátok meg, hogy egyen kenyeret! Mózes aztán úgy döntött, hogy vele fog lakni. A lányát, Cippórát pedig feleségül vette. Az fiút szült neki, s ő elnevezte Gersámnak, mondván: Jövevény voltam idegen földön”. (Kiv 2,15-22)Keserves érzés volt Mózes számára, hogy belecsöppent egy ilyen kellemetlenségbe: megvédte a gyengébb nemzetségbelijét a hatalomtól. Ütése rend kívül erősnek bizonyult, és hiába kaparta el a tetemet a homokba, a tettnek híre futott a zsidók között. Aztán másnap szembe kellett néznie a felelősséggel: A fáraó nem bocsátja meg ezt a nyílt kiállást felügyelője ellen. A zsidók meg máris ellene fordultak, nem érezték magukénak a palotában felnőtt nagyurat. Menekülnie kellett. A kútnál ivóvize volt ugyan, de semmi mása: sem ennivalója, sem szállása, sem ismerőse, csak a végeláthatatlan puszta. Állt sorsára a hívő Arany János verssora: „Mikor az embernek már senkije sincsen, Ne féljen, megvédi ügyét a jó Isten”. (Az első lopás) Ő adja, amivel rendelkezik: lovagiasságát, rendkívüli erejét, a gyengébbek védelmének szolgálatát. Ezerháromszáz évvel korábban ráérez Szent Pál apostol isteni ihletére: „Mert nyilvánvaló veletek kapcsolatban, hogy Krisztus levele vagytok, amely a mi szolgálatunk által készült, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira”. (2Kor 3,3) Még érdekesebb, hogy Pál Mózes későbbi kőtábláira utal (Kiv 24,12)