Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt, ami a szívben van.
2011.04.03. vasárnap
Hívás az életszentségre.
A próféták néha részesültek olyan látomásban, amikor láthatták Isten mennyei dicsőségét, vagyis azt a csodálatos ragyogást, amely Isten jelenlétéből árad. Ennél többet az élő ember szeme felfogni nem tud Istenből. Ő más, mint a teremtett lét. A látomásokból soha nem hiányoztak mennyei lények, akiket a próféták valóban személyükben, létükben látnak, és hallják hódoló éneküket: „Szent, Szent, Szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége”. (Iz 6,3) a látomás lenyűgözi Izajást. De valahogyan szeretne ő is belekapcsolódni ebbe a mennyei közegbe, csakhogy ijedten ébred rá rögtön, hogy ő bűnös ember: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” (5) Az egyik szeráf csípővassal parazsat vett az oltárról, megérintette Izajás ajkát, és ezzel megtisztította egész lényét, hogy alkalmas legyen az isteni küldetésre, amelyre kiszemelte őt az Úr. A papokat is Isten választja szolgálatára. Ő készíti föl a küldetésre. Tisztítja, kegyelmekkel gazdagítja, hogy arcán felragyogjon Isten fénye. Mert nem emberi értékeink tesznek pappá, hanem a kegyelem. Ez sugárzik át a hallgatókra, a szentséget igénylőkre, így alakul ki könnyebben a hívő emberben a vágy Istent bírni, benne boldoggá válni. Egy temetésen kisfiú csak a szertartást végző rendtársam arcát figyelte. Le nem vette róla a szemét. A szertartás végén így szólt édesanyjához: olyan jó volt nézni annak a bácsinak az arcát. Amikor Istent szolgáljuk, amikor eldurvult korunkban szavainkat talán meg sem értik, a krisztusi fény elmondja helyettünk a másvilág üzenetét: Isten-atyánk mindegyikünket erre az állapotra hív, a teljes boldogságra. Ha Izajások, Szent Ferencek, korunk ismert szentjei megkapták a tisztulás kegyelmét, Isten további kegyelmeket ajánl, rajtunk, papokon keresztül segít boldoggá válni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése