Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. augusztus 5., hétfő

NAGYASSZONYUNK, HAZÁNK REMÉNYE



NAGYASSZONYUNK, HAZÁNK REMÉNYE

VAJK - ISTVÁN a Nagyasszony szolgálatában.

elmélkedés első rész

István édesapjától, Géza fejedelemtől értesült a Mennyek Királynőjének látogatásáról,minden örömteli ígéretéről és megértette, hogy komoly küldetést kell vállalnia. 1000-ben eldöntötte, hogy országát teljesen önálló állammá szervezi. Nem kér királyi elismerést sem a keleti, sem a nyugati római császártól, nem lesz vazallusa senkinek sem. Keresztény uralkodóként az Egyház sziklájától, a római pápától kért királyi koronát. Így önálló keresztény uralkodóvá lesz, mint a többi európai király. A koronát II. Szilveszter pápától kapta meg.1000-ben ünnepélyesen megkoronáztatta magát. Elkezdte megvalósítani Mária jövendölését: királyként kormányozza országát, valóra váltja a nagy célt, amit apja tűzött ki népe elé: a hét törzs egyetlen nemzetté válik és a magyarság hívő keresztény néppé fejlődik.Ily módon hazája európai szintre emelkedik fel a többi nép között. A magyar népnek mindenek előtt le kellett mondania a sztyeppék megszokott életéről. A halász, vadász, nagyállat-tartó pusztai népnek le kellett telepednie. Kialakultak a falvak és városok. A népnek meg kellett tanulnia a földművelést. István király a lehető legjobb mesterek kezébe helyezte az új gazdaságot: a pannonhalmi bencés szerzetesek társait hívta segítségül, új monostorokat építve számukra. Ők ősi módszereik szerint irtották az erdőket, termesztették helyükön a gabonát és más fontos kultúrnövényeket.Nyugat-Európában élen jártak a gazdálkodás terén szívesen tanították a magyarokat. Az új király Komoly építkezésbe is belefogott. Nagy újdonság volt a sátorok helyén a házépítés. Az esztergomi királyi palota ma is dísze a volt fővárosnak. A szegényebb rétegek is falvakba és városokba tömörültek. Az építkezés technikáját nemcsak megbámulhatták, de meg is tanulhatták. István elrendelte, hogy a tehetősebb településeken építsenek saját templomot, a szegényebb falvak tizesével egyesülve építsenek egyet, így vasárnaponként szentmisében részesülhetnek. Az ország fővárosa Esztergom lett. A Magyarok Nagyasszony tiszteletére nyugat-, közép- és kelet-Magyarországon építtetett püspöki székesegyházat, vallási központtá Székesfehérvárt rendelte, ahol egy nyugati zarándok szerint „lélegzetelállítóan gyönyörű” templomot építtetett a Mennyek Királynője tiszteletére. Elrendelte, hogy az mennybevitelének ünnepén, augusztus 15-én az egész országból oda zarándokoljanak a keresztény magyarok nemzeti búcsút járni. Egyik legszebb és legrégibb adatunk nemzetünk Nagyasszonya tiszteletéről innen származik.1015-ben erre a nagybúcsúra vendégszónoknak hívta meg a király a velencei bencés apátot, Gellértet, aki csodálatos szentbeszédet mondott a mennybevitt Szűzanyáról. A tudós vendégpapnak feltűnt két dolog: másfél évtizede mennyi buzgó magyar híve van a mennybevitt Máriának,de a buzgó imádságok alatt egyszer sem hallani Mária nevét! Ezeket szóvá is teszi kísérőjének. A magyar apát mosolyogva válaszolt: A Mennyek Királynője maga jött el István édesapjához, Géza fejedelemhez, és maga ajánlotta fel, hogy a magyarok Patrónája lesz, mert születendő fia, a mostani király, sok jót tesz majd az Ő Fia, Jézus kedvéért. A nevét pedig azért nem ejtik ki, mert Őt Asszonyunknak, Nagyasszonyunknak nevezzük. Az asszony szó ugyanis ősi nyelvünkben úrnőt, királynőt jelent. Az, hogy népünk ilyen gyorsan elfogadta őt Királynőnknek, annak köszönhető, hogy pogányként is tiszteltünk egy égi királynőt, akit Isten lányának hitt az egész magyarság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése