Évközi 33. vasárnap
Mal 3,19-30a, 2 Tessz 3,7-12, Lk 21,5-19
„Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek”
Az ószövetségi olvasmányban Malakiás próféta által arról üzen nekünk az Úr, hogy ugyanúgy lesz világ vége, mint ahogy a napnak is vége szakad. A történelem tanúsága szerint az emberiség nem egyformán gondolkodott a nap kezdetéről és végéről, de abban mindegyik megegyezett, hogy minden évszakban a nap huszonnégy órából áll. A zsidók este hat órakor kezdték az új napot, amikor leszállt nyugaton a nap és felfénylett a vacsoracsillag, amit a rómaiak és nyomukban mi is Vénusznak nevezünk. Az éjszakát négyszer három órára osztották. Reggel hatkor felkelt a nap és ekkor kezdődött a nappal, négyszer három órás munkaidővel. Mi, európaiak az éjszaka közepén kezdjük az új napot. Mindenfajta időszámítás arra figyelmeztet bennünket, hogy az emberek ideje egyszer lejár. Az életnek ugyanúgy vége szakad, mint életünk akármelyik napjának. Az utolsó nap a világmindenség végét fogja jelenteni. „Elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket, - mondja a Seregek Ura -, úgy, hogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük” (Mal 3,19) „Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget árasztanak” (20) Az ősök nemcsak azt sejtették, hogy a nap munkára és a fáradt ember jótékony pihenésére való. Azt is komolyan vették, hogy a történelem minden emberének élete során dolgoznia kell. Erre valók a nappalok. A józan emberek tudták ezt a kinyilatkoztatásból és a felkelő napból is ez a hit ragyogott rájuk. Aki pedig ebből nem értett, Isten megüzente az apostollal:„Senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek se legyünk terhére. Most pedig mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, nem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérelik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunk, Jézus Krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék” (2Tessz 3,7—8.11-12) Urunk, Jézus Krisztus üzenete még egy előjellel készíti elő a csalhatatlanul bekövetkező világvégét. A jeruzsálemi templom hatalmas falai között nézelődnek tanítványai. Büszkén nézik és mutatják Jézusnak is. Az Úr előre említ egy huszonhét éves időszakot. Ez még kegyelmi idő lesz a zsidó nép számára. Aztán a megtérést visszautasító nemzet sorsa megpecsételődik. Az igaz Messiást megtagadják. Jönnek szívesen fogadott hamis messiások, azoknak hisznek. Ezt megunják a rómaiak. Hadseregük körülveszi Jeruzsálemet, a fővárossal és a templommal együtt lerombolja. Istenítélet lesz. Ez nagy üzenet lesz az egész világnak: Jézus az egyetlen Megváltó. Akik befogadták, az igazságot és a szeretetet egész életükben gyakorolták, vagy legalább a végén megtértek hozzá, azok dicsőségesen követik majd az égbe. Tagadói és ellenségei pedig az ítéleten hallják az örök kárhozatra küldő parancsát. Nekünk mit üzen? „Egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket” (Lk 21,19)
Mal 3,19-30a, 2 Tessz 3,7-12, Lk 21,5-19
„Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek”
Az ószövetségi olvasmányban Malakiás próféta által arról üzen nekünk az Úr, hogy ugyanúgy lesz világ vége, mint ahogy a napnak is vége szakad. A történelem tanúsága szerint az emberiség nem egyformán gondolkodott a nap kezdetéről és végéről, de abban mindegyik megegyezett, hogy minden évszakban a nap huszonnégy órából áll. A zsidók este hat órakor kezdték az új napot, amikor leszállt nyugaton a nap és felfénylett a vacsoracsillag, amit a rómaiak és nyomukban mi is Vénusznak nevezünk. Az éjszakát négyszer három órára osztották. Reggel hatkor felkelt a nap és ekkor kezdődött a nappal, négyszer három órás munkaidővel. Mi, európaiak az éjszaka közepén kezdjük az új napot. Mindenfajta időszámítás arra figyelmeztet bennünket, hogy az emberek ideje egyszer lejár. Az életnek ugyanúgy vége szakad, mint életünk akármelyik napjának. Az utolsó nap a világmindenség végét fogja jelenteni. „Elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket, - mondja a Seregek Ura -, úgy, hogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük” (Mal 3,19) „Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget árasztanak” (20) Az ősök nemcsak azt sejtették, hogy a nap munkára és a fáradt ember jótékony pihenésére való. Azt is komolyan vették, hogy a történelem minden emberének élete során dolgoznia kell. Erre valók a nappalok. A józan emberek tudták ezt a kinyilatkoztatásból és a felkelő napból is ez a hit ragyogott rájuk. Aki pedig ebből nem értett, Isten megüzente az apostollal:„Senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek se legyünk terhére. Most pedig mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, nem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérelik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunk, Jézus Krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék” (2Tessz 3,7—8.11-12) Urunk, Jézus Krisztus üzenete még egy előjellel készíti elő a csalhatatlanul bekövetkező világvégét. A jeruzsálemi templom hatalmas falai között nézelődnek tanítványai. Büszkén nézik és mutatják Jézusnak is. Az Úr előre említ egy huszonhét éves időszakot. Ez még kegyelmi idő lesz a zsidó nép számára. Aztán a megtérést visszautasító nemzet sorsa megpecsételődik. Az igaz Messiást megtagadják. Jönnek szívesen fogadott hamis messiások, azoknak hisznek. Ezt megunják a rómaiak. Hadseregük körülveszi Jeruzsálemet, a fővárossal és a templommal együtt lerombolja. Istenítélet lesz. Ez nagy üzenet lesz az egész világnak: Jézus az egyetlen Megváltó. Akik befogadták, az igazságot és a szeretetet egész életükben gyakorolták, vagy legalább a végén megtértek hozzá, azok dicsőségesen követik majd az égbe. Tagadói és ellenségei pedig az ítéleten hallják az örök kárhozatra küldő parancsát. Nekünk mit üzen? „Egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket” (Lk 21,19)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése