Évközi 4. vasárnap

Évközi 4. vasárnap    
MTörv 18, 15-20; 1Kor 7, 32-35; Mk 1, 21-28
„Az Úr, a te Istened hozzám hasonló prófétát támaszt neked”

 
A zsidók a Sínai hegy lábánál lettek Isten tulajdon népe. Egyiptomban, rabszolgasorsban éltek. Amikor Mózes visszatért a pusztából, és bejelentette a fáraónak, hogy Jahveh, a zsidók Istene úgy parancsolta, hogy népének ki kell vonulnia a fáraó országából és a pusztaságban Istennek áldozatot, kell bemutatnia, a fáraó hallani sem akart erről. Sejtette, hogy a zsidók nem akarnak többé visszatérni. Keményen ellenállt: „Nem ismerem én az Urat, és nem engedem el Izraelt” (Kiv 5, 2) a nép ettől fogva sokkal nehezebb körülmények között végezte munkáját, mert a fáraó meg akarta mutatni, hogy ő az erősebb, Egyiptomban ő az úr. Isten azonban tíz rettenetes csapással sújtotta az országot, míg a végén a fáraó elengedte őket. De utána ment elvonult szolgáinak hadserege élén. A menekülőknek az Úr folyosót nyitott a tengerben, át is keltek a szemközti partra. A fáraó is belenyomult seregével együtt ebbe a folyosóba. Már előre dörzsölte kezét a végső győzelem reményében, amikor Mózes Isten parancsára botjával a tengerre mutatott, a víz összefolyt, s az egyiptomiak mind belevesztek. Megtanulták, hogy Istennel ujjat húzni reménytelen próbálkozás. A zsidók, pedig megértették, hogy az ő Uruk végtelen erős. A szerződéskötés előtt a Sínai hegy alatt azt kérték, hogy Isten velük is beszéljen, ne csak üzenjen Mózessel. Isten teljesítette kívánságukat. A hegytetőről hömpölyögni kezdett lefelé a sűrű felhő. Villám villámot, mennydörgés mennydörgést követett. Megreszkettek a térdek, a félelem marokra fogta a szíveket. Isten, pedig harsona zengésű szóval mondta el az emberi élet alaptörvényeit mindenki füle hallatára. Akkor a nép így szólt Mózeshez: „Te szólj hozzánk és meghallgatjuk! Ne Isten szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni. Mózes azt felelte erre a népnek: Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen titeket, és legyen bennetek az ő félelme, hogy ne vétkezzetek!”. (Kiv 20, 19-20) Amikor Mózes negyven év múlva búcsúbeszédét tartotta a honfoglalás előtt, erre hivatkozik: „Az Úr, a te Istened hozzám hasonló prófétát támaszt neked a te körödből, testvéreid közül, őrá hallgassatok. Hiszen ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreb hegyén, az egybegyűlés napján, mikor azt mondtad: Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, és nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak”. (MTörv 18, 15-16) Nekünk szól Isten a katolikus Egyház és papja által. Nem ijesztegetni akar, de szükségesnek látja felhívni a figyelmet elmérgesedett helyzetünkre. A világ urai teljesen el vannak ragadtatva önmaguktól. Istent kihagyták abból az okmányból, amelyet új alkotmánynak szántak Európa részére. Súlyos istensértés, hogy Istent gyakorlatilag már régen kihagyták, sok országban kitiltották a társadalom életéből. A tíz parancsot nem tanítják, nem tartják, és nem tartatják meg. Az Isten nevében beszélő Egyházat félre állítják, kigúnyolják, hiteltelenítik. A fáraó gőgjét felülmúlva dölyfösen ordibálják: „Nem ismerem én az Urat, és nem engedem el Izraelt”, nem hagyom szabadon szolgálni a hívőket Istenüknek, építeni az országát, az igazság és a szeretet közösségét. Megvárjuk, amíg a hegyek ormáról újra villám villámot, mennydörgés mennydörgést ér? Emeljük föl szívünket, és bátran valljuk: Hiszek…