LEONISSZAI SZENT JÓZSEF
kapucinus
(1556-1612)
Assisitől délre nem messze van Leonissa (Leonessa)
község; itt látta meg szeretünk, keresztnevén Eufránio a napvilágot. Már
csecsemő korában csodás dolog történt vele: Isten megmentette a megfulladástól.
Gyermekkorában buzgó volt az imában, önmegtagadásban. Szüleit korán
elvesztette. Egy tanár nagybátyja vette gondjaiba, taníttatta, sőt, amikor
házasulandó korba ért, gazdag menyasszonyról is gondoskodott. Az ifjú azonban
minden nyomásnak, rábeszélésnek ellenállt. Felhasználva nagybátyja távollétét,
kapucinusnak jelentkezett. Fel is vették s Assisibe küldték. Ekkor kapta a
József nevet. Rokonai utánamentek s erőnek erejével haza akarták vinni:
Szándékuk azonban meghiúsult József ellenállásán és a kapucinusok határozott
fellépésén. Pappá szentelése után, elöljárói engedélyével, hamarosan
Konstantinápolyba ment néhány rendtársával, hogy a fogságban lévő
keresztényeknek lelki segítséget nyújtson. Már két évig működött itt
eredményesen, amikor vakmerő vállalkozásra szánta el magát: belopakodott a
szultán palotájába, hogy őt megtérítse. Elfogták, egyik kezébe és lábába
vaskampót szúrtak, s egy gerendára felakasztották. Itt szenvedett három napon
át, imádkozva s Istent dicsőítve. Szabadulása - ahogy ő maga elbeszélte - úgy
történt; hogy egy csodaszép kisfiú jelent meg a börtönben, megszabadította a
vaskampóktól, megérintette, s ezzel meggyógyította sebeit. Kenyeret s bort
hozott neki; hogy erőre kapjon. Közölte vele, Isten akarata, hogy hazájába
visszatérjen, mert ott jobban tudja szolgálni a lelkek üdvösségét. Haza is
jutott, s ettől kezdve mint népmisszionárius járta a falvakat Umbriában és
másutt. Naponta 6-8 szentbeszédet is mondott. Szavait feltűnő csodák,
gyógyulások, kenyérszaporítás, megtérések kísérték. Kibékített viszálykodó
családokat, községeket. Sokat betegeskedett, de közben szigorú önmegtagadó
életet élt. 56 éves korában halt meg Amatrice-ben, amikor a zsolozsmában ezt
imádkozták mellette: „Drágalátos az Úr szemében szentjeinek halála.” Halála
után eltűnt minden sebe, teste a megdicsőültek szépségébe öltözött.
Közbenjárására csodák történtek. XIV. Benedek avatta szentté 1746-ban. Amikor
rákbetegsége igen gyötörte, az orvosok műtétet javasoltak. Akkor még nem
ismerték az érzéstelenítést s le akarták kötözni. Ő kezébe vette keresztjét:
„Látjátok - mondta. -, ez a legerősebb kötelék, mely megköt engem.” Így
szenvedett a műtét alatt s közben ismételgette: „Sancta Maria, succurre
miseris!” (Szuz Mária; jöjj segítségére a szerencsétleneknek!)
Imádság:
Közbenjárására add meg, hogy ugyanazon szeretet tüzétől lángolva tudjuk
keresni a lelkeket, és egyedül neked szolgáljunk. A mi Urunk Jézus Krisztus
által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése