Mit tehetek népemért?

Mit tehetek népemért? 

Minden tisztességes ember igyekszik megtenni a jót, ami tőle telik. Alapjában véve arra teremtette Isten az embert, hogy értelmével, akaratával és fizikai adottságaival keresse meg és hajtsa végre Teremtőjének vele kapcsolatos élettervét. A világ egyetlen értelemmel felruházott lényének rá kell döbbennie, hogy a világon mindennek célja, van. Az értelmes és akarattal rendelkező természete nemcsak anyag, a csak anyagi létezők nem tudnak gondolkodni és akarni, tehát az emberi természet az anyagi test mellett lélekből is áll. A lélek, pedig önmagában hordja az örök életet, amit a benne élő vágyból és reményből kezd megismerni. A gondolkodás rávezeti, hogy az élettelen felett a növény- és állatvilág színes gazdagsága és ezek felett az anyagból és szellemi lélekből összetett ember áll. Ha gondolkodik, rádöbben arra, hogy kell lennie olyan létezőknek, akik anyagtalan, tiszta szellemek. Lennie kell valakinek, aki nem teremtett, hanem teremtetlen lét, aki a létét nem kapta, nem örökölte, hanem önmagától birtokolja. Ez a valaki: ISTEN. Az ember rájön arra is, hogy létünk létét egy elődtől kapta. Az élők létüket tovább tudják örökíteni: más lények létét segítik, gazdagítják. Az ember is felhasználja a többi létezőt, de rájön, hogy neki feladatai vannak: a melléje rendeltek javát kell szolgálnia. Mivel az ember lusta is tud lenni munkára és gondolkodásra egyaránt, ezért Isten választott küldöttekre rábízta azt a feladatot, hogy mindezt mondja el embertestvéreinek. Tudniuk kell, miért élnek. Szabad és kell is tudnia minden embernek, hogy boldogságra van teremtve, hogy ez a másokért vállalt boldogítás eredménye lesz. Mindenki hallhatja az isteni üzenetekből, hogy az önzés nem érték Isten előtt, csak az önzetlen jótettet szereti, csak azt jutalmazza a halálunkat követő örök élet tökéletes boldogságával. A család a legközelebb álló kis közösség, amelytől rengeteg jót kaphat, de neki is az a kötelessége, hogy családja tagjaiért éljen, önzés nélkül az ő boldogításukra. A kis család nagyobb közösségbe tartozik. A falvak, városok még nagyobb közösségbe tömörülnek: ez a nemzete, a hazája. Mindent kaphat, és mindent adhat érte. Isten akarta így. Széles körű tehát a boldogítás lehetősége, de az egyének boldogságának csak ez az egyetlen útja. Aki nyitott szemmel jár-kel a világban, kevés boldog emberrel találkozik. Kevesen vagyunk, akik tudjuk is, így fogadjuk is a kijelölt utunkat, tudásunkat, minden lehetőségünket a boldogításra is alkalmazzuk. Néhány történelmi ténnyel szeretném olvasóimat meggyőzni, hogy az önzés megszállottjai sosem voltak és ma sem lehetnek boldogok. Hadd segítsem a boldogság útjára gondolkodó testvéreimet.