Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. március 1., vasárnap

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 5.



AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
Agónia IV.  

„Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!” (Jn 14,1)
Jézus tudja, hogy apostolai nem értik mi történik körülöttük. Jézus egész nyilvános működése alatt hangoztatta, hogy nem magától jött a földre, hanem az Atya Isten küldte, hogy váltsa meg a világot, az összes ember nevében fizesse meg a világtörténelem múltjában élt emberek bűneiért járó büntetéseket. Nemcsak a már megtörtént sértésekért kellett fizetnie az összegyűlt emberi bűn-adósságot, hanem az akkori jelenért, sőt a világ végéig tartó emberi nagy és kis bűnökért is. Az apostolok ismerték az Ószövetség egyéni és közösségi bűneinek egy részét (ősbűn, vízözön, Bábel, Szodoma és Gomorra, Kánaán hét népe, Izrael és Júda pusztulása). Hallottak Jézustól a szívtelen gazdaggal kapcsolatosan a pokol borzalmairól. Hallottak arról is, hogy aki bűnbánatot tartott ebben az időszakban, annak előre beszámította Isten a Megváltó szenvedéseit, és hogy a feltámadása után vele együtt mennek a mennyországba.„Higgyetek az Istenben!” Higgyetek bennem is!” Jézus az Atya ígérete szerint jött el. Fölkészült a szenvedésre és a halálra. Elmondta az erre vonatkozó három próféciáját, bár nem igazán hittek ezekben, de Jézus kéri újra: Bennem is higgyetek. Higgyétek, hogy most én nem tűnök el a világtörténelemből, nem hagylak benneteket cserben. „Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek”. (2-4) A hallgatók számára itt a hit feltételei nem elég tiszták, ketten is jelentkeznek kérdéssel: „Uram, nem tudjuk, hová mégy, hát hogyan ismerhetnénk az utat? kérdezte Tamás. Én vagyok az út, az igazság és az élet, válaszolta Jézus. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok”. (5-7) „Erre Fülöp kérte: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk. Már oly régóta veletek vagyok, felelte Jézus, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van.  Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek”. (8-11)Ezek után Jézus megígéri tanítványainak a Szentlelket: „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót a nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.  A világ nem kaphatja meg, mert nem látja, és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van, és bennetek marad”. (15-18) „A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek”. (26)Még egy igen fontos közlése van akkor hozzánk: „Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt”. (15,1-4. 16) Ez a maradandó gyümölcs az önzetlen szeretetszolgálat. „Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!” (17)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése