Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. március 1., vasárnap

Nagyböjti kalendárium 12.



Nagyböjti kalendárium – március 1., nagyböjt 2. vasárnapja


Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„Amikor […] sűrűn egymás után három alkalommal találtam magam váratlanul a kórházban, megéltem tehetetlenségemet, kiszolgáltatottságomat. Nagyfokú mezítelenséget, külsőleg, belsőleg is. Intenzíven megéltem, hogy keresztülhúzták számításomat, semmi sem úgy alakult, ahogy elterveztem. Kézzelfoghatóan megtapasztaltam, hogy nem rendelkezem az életem fölött, nem tudhatom, a következő óra milyen meglepetést tartogat. Ez a sorozatos élmény azt eredményezte, hogy már képtelen voltam tervezni. A jövő messzinek, kiszámíthatatlannak tűnt. […] A múlt is eltávolodott. Maradt a jelen pillanat. Tulajdonképpen nagy kegyelem: a jelenben élni. Valóban nem maradt másom.” (Urunk Színeváltozásáról nevezett Kinga OCD)

Istenünk, te megparancsoltad nekünk, hogy hallgassunk szeretett Fiadra. Táplálj minket szent igéddel, hogy megtisztult lélekkel, örvendezve szemléljük majd dicsőségedet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése