Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. március 3., kedd

Nagyböjt második hetének keddje



Nagyböjt második hetének keddje


Mózes székében.

Mózesnek volt "katedrája", onnan tanított, magyarázta a parancsolatokat, a kinyilatkoztatásokat és azok alkalmazásait a gyakorlati életre. Mózes tekintélyét Isten alapozta meg, segítette a csodákkal munkája során. Írásai a hitelveket és a parancsolatokat tartalmazzák elsősorban. Szent Péternek és társainak is volt "katedrája", amelyhez Jézus adta a tekintélyt, a tévedhetetlenséget. Péter katedrája az egyedüli, ami öröklődött. Jézus megnyitotta értelmüket, hogy „értsék a tanítást”. Kinyilatkoztatásokat közvetítsenek és magyarázzanak. Amit megkötnek és feloldanak, azok nemcsak a bűnbocsánatra és büntetések elengedésére vonatkoznak, hanem sokkal szélesebb körre is. A dogmák által meghatározni, hogy mi az Isten tanítása. A mai korban nemcsak az egyházi, de minden más tekintély rombolása is folyik. Nincs tisztelet a szülők, a tanárok, az állam, de az Egyház iránt sem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése