Nagyböjt ötödik hetének péntekje
„Eléd tártam ügyemet!”
Jeremiás próféta Isten parancsára fogadta el a prófétai küldetést. Huszonéves volt akkor. Sejtette, hogy keserves lesz a sorsa, de hitt Istennek, aki biztosította védelméről. Ment tehát Jeruzsálembe, és hirdette: Tartsatok bűnbánatot most azonnal, mert a türelmi idő végére jár. Isten kezében kész a kegyelem, ha megtértek. De ha megátalkodtatok bűneitekben, akkor szörnyű pusztulás és rabság szakad rátok. Sem a papság, sem a nép nem érzékelte a veszélyt. Egyre merészebben szálltak szembe a prófétával, megverték, kalodába zárták, meg is akarták ölni. Ekkor szakadt ki lelkéből a végső elkeseredés: „Rászedtél, Uram, és hagytam, hogy rászedj!”(7)Rágalom és rettenet mindenfelől: „Jelentsétek! Jelentsük fel őt!”(10) Még a barátai is ezek közé álltak. Bukását lesik, be akarják csapni, legyőzni, elbuktatni. Hányszor állt ezen a ponton Mózes, majd a szolgálatukat befejezett más próféták. Mózesnek ilyenkor felfénylett a népet vezető felhő, és szólt az Úr, elnémítva a tömeget. Jeremiásnak csak a szívében éled a vigasz: „Az Úr velem van, mint hatalmas hős, ezért üldözőim elbuknak, és nem győznek; nagyon megszégyenülnek”(11) A gondolat, hogy Istenre bízhatta ügyét, megnyugtatja Jeremiást. Hálaének fakad a szívéből. A nemzetek sorsa hosszabb az egyén sorsánál, ezért a kísérő próbák és bajok is évszázadokkal mérhetők. Isten nem hagyja el, csak megpróbálja a benne bízó népeket, azután kellő időben igazságot szolgáltat. Ápoljuk mi is ezt a reményt. Igyekezünk rászolgálni a kegyelemre, hogy megláthassuk Isten igazságszolgáltatását. Csak nehogy bajba keverjük magunkat, elhagyva Istenünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése